Mindenkit elküldött a ruhaipari cég
Valamennyi dolgozójától megvált az edelényi Lux Gold Kft., a szakszervezet szerint azonban a társaság tulajdonosa megtévesztette a 180 embert, akik még tavaly decemberi bérüket sem kapták meg – írja az MTI.
Varga Éva, aki a szakszervezeti tömörülés ruhaipari tagozatának vezetője is, elmondta: a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen ruhaipari céget, lényegében varrodát működtető Lux Gold Kft. vezetése januárban azt közölte a dolgozókkal, hogy megszünteti munkaviszonyukat.
A szakszervezet szerint a munkáltató mindezt úgy tette, hogy “rábírta” a dolgozókat arra, hogy közös megegyezéssel távozzanak, és ezért azt ígérte, hogy kifizeti a decemberi munkabért, illetve a cég telephelyén induló új üzemben tovább foglalkoztatja őket. Varga Éva tájékoztatása szerint ez a mai napig nem történt meg, a dolgozók nem kapták meg járandóságukat, és nincs állásuk.
Kiemelte: a dolgozók azokhoz a papírokhoz, igazolásokhoz sem jutottak hozzá, amelyekkel a területileg illetékes munkaügyi központhoz fordulhatnának segélyhez.
A szakszervezeti vezető beszámolója szerint a cég tulajdonosát nem “tudták elérni”. Varga Éva hangsúlyozta: a szakszervezet abban érdekelt, hogy peren kívüli megállapodásra jusson, hogy a munkáltató fizesse ki az elmaradt bért, és legyen lehetőség a továbbfoglalkoztatásra is.
Hozzátette: amennyiben ezt nem teszi meg, a szakszervezet a munkaügyi bírósághoz fordul a ki nem fizetett bér és a dolgozók szándékos félrevezetése okán is – tette hozzá.
A Lux Gold Kft. magyar magánszemélyek tulajdonában van. A cég vezetését az MTI-nek hétfő késő délutánig nem sikerült elérnie.
2012. január 24.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk
A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
- Felmondják a többletmunkát a budapesti pszichiáterek – veszélybe kerülhet az ügyeleti ellátás? 2 hónapja
- Munkaadói felmondás nyugdíj előtt állóknak: erre kell figyelni! 2 hónapja
- Megingott a magyar dolgozók biztonságérzete és jövőképe 2 hónapja
- Táppénz alatt kirúghatnak? 3 hónapja
- Felmérés: világszerte minden ötödik ember munkahelyet váltana egy éven belül 3 hónapja
- Felmondás menete 2026 4 hónapja
- Közös megegyezésnél jár a felmondási idő vagy annak megváltása? 4 hónapja
- The show must go on! 5 hónapja
- Mi lehet a titka a kiégés megelőzésének? 5 hónapja
- Felmondtál? 10 érv, hogy miért ne fogadd el a munkáltatód marasztalását 5 hónapja
- A britek majdnem fele toxikus munkakörnyezetben dolgozik 6 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?