kapubanner for mobile

Munkanélküliség Európában: íme a friss számok

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az euróövezetben szeptemberben 11,5 százalék, az EU egészében pedig 10,1 százalék volt a munkanélküliek aránya, ugyanannyi mint augusztusban – közölte az Eurostat. Éves összevetésben néhány tizedszázaéékot csökkent a ráta. A fiatal munkanélküliségben is van kis elmozdulás.


Az Eurostat becslése szerint az EU-ban szeptemberben 24,512 millióan voltak állás nélkül, ebből 18,347 millióan az euróövezetben. A legalacsonyabb szeptemberben Németországban (5 százalék) és Ausztriában (5,1 százalék) volt a munkanélküliségi ráta, míg a legmagasabb Görögországban (26,4 százalék) és Spanyolországban (24 százalék). Görögországból csak júliusi adatok állnak rendelkezésre.


Magyarországon a legnagyobb a csökkenés


Egy év alatt 21 tagországban csökkent a munkanélküliség, hat országban nőtt, egy országban, Belgiumban pedig nem változott. A legnagyobb csökkenést Magyarország mutatta fel, ahol tavaly augusztushoz képest 10,0 százalékról 7,6 százalékra mérséklődött a munkanélküliségi ráta, majd Spanyolország és Portugália következik, ahol 26,1 százalékról 24 százalékra, illetve 15,7 százalékról 13,6 százalékra csökkent a munkanélküliek aránya. Ezzel szemben Finnországban 8,2 százalékról 8,7 százalékra és Franciaországban 10,3 százalékról 10,5 százalékra nőtt a munkanélküliség.


Kicsit kevesebb a fiatal munkanélküli is


A fiatalok körében is csökkent a munkanélküliség. Az EU 28 tagállamában a 25 év alattiak körében 21,6 százalék, az euróövezetben pedig 23,3 százalék volt az állástalanok aránya szeptemberben, míg egy évvel korábban még 23,5 százalékos, illetve 24 százalékos rátát regisztráltak. A 25 év alattiak helyzete Spanyolországban volt a legrosszabb, ahol 53,7 százalékos volt a munkanélküliség ebben a korosztályban, majd Görögország (50,7 százalék), Olaszország (42,9 százalék) és Horvátország (harmadik negyedévi adatok szerint 41,8 százalék) következik.


A 25 éven aluliak körében az Eurostat adatai szerint Magyarországon augusztusban 21 százalék volt a munkanélküliségi ráta a tavaly szeptemberi 26,4 százalékkal szemben.


2014. október 31.

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek