Nem csak a közmunka húzza felfelé a foglalkoztatást
A gazdaság élénkülésével együtt fokozatosan javulnak a munkaerő-piaci folyamatok, nem csak a közmunkaprogramok "húzzák" a foglalkoztatási adatokat az MTI által megkérdezett elemzők szerint.
Fazakas Péter, a Buda-Cash Brókerház elemzője kiemelte: a második negyedévben a foglalkoztatottak száma 190 ezerrel volt több az egy évvel korábbihoz képest. Ennek többségét a nem közfoglalkoztatottak adták, akiknek száma 167 ezerrel nőtt. A közfoglalkoztatottaké ugyanakkor 23 ezerrel, tehát nem csak a közfoglalkoztatás "húzta" a munkaerőpiacot.
Nyeste Orsolya, az Erste Bank elemzője rámutatott: a foglalkoztatás első negyedéves növekedési üteme nagyobb volt, mint a második negyedévé, mert az első három hónapban jelentős szerepe volt a téli közmunkaprogramoknak. Az elemző szerint a közmunkaprogramok hatását kiszűrve a munkaerő-piaci folyamatok lassú, de fokozatos javulást mutatnak, ami összhangban van a gazdaság élénkülésével.
2014. július 30.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek
