kapubanner for mobile

Rekordon az állástalanok száma az EU-ban

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Csúcsra emelkedett a munkanélküliségi ráta a 17 tagú euróövezetben és a 27 tagú Európai Unióban, miután mindkét körben 0,1 százalékponttal nőtt januárban a mutató az előző hónaphoz viszonyítva - derül ki az Eurostat adataiból.

Januárban a legalacsonyabb, 4,9 százalékos munkanélküliséget Ausztriában regisztrálták. Németországban és Luxemburgban 5,3, Hollandiában 6,0 százalékos volt az arány az év első hónapjában.


Görögország: 27 százalékos ráta


A legmagasabb munkanélküliségi rátát Görögországban mérték, 27,0 százalékos, 2012. novemberi adattal, valamint Spanyolországban, 26,2, illetve Portugáliában, 17,6 százalékkal. Olaszországban 21 éves csúcsra emelkedett a munkanélküliek aránya, a ráta idén januárban 11,7 százalékra nőtt az egy hónappal ezelőtti 11,3 százalék után.


Munkanélküliség az EU-tagállamokban


EU-átlag felett a magyar mutató


Az Eurostat Magyarország esetében 11,1 százalékos decemberi munkanélküli rátával számolt, ami szinte megegyezik a magyar statisztikai hivatal 2012. november-2013. januárra megállapított 11,2 százalékos mutatójával. Ezzel hazánk a 27 uniós tagállam közül a 17. helyen áll, valamivel rosszabb adatot produkálva, mint az uniós átlag, s kissé jobbat, mint az euroövezeti mutató. (MTI).


2013. március 4.

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek