kapubanner for mobile

Vegyen fel szenior hölgyet, 1,5 milliót spórolhat

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatási programot indít azoknak az 55 év feletti munkanélküli nőknek, akiknek a nyugdíjba vonuláshoz szükséges 40 év szolgálati időből kevesebb mint 1 év hiányzik - jelentette be Czomba Sándor foglalkoztatásért felelős államtitkár sajtótájékoztatón szerdán, Budapesten.

Elmondta: novembertől a programban a támogatás maximum 12 hónapra szól, ez idő alatt 10 hónapig a bruttó bér és járulékok 100 százalékával támogatják a munkaadókat a célcsoport foglalkoztatásához, ezért további 2 hónap támogatás nélküli foglalkoztatást kell vállalnia a munkaadónak.


10 hónapra 1,5 millió forint támogatás


A támogatás mértéke a garantált bérminimum 125 százaléka lehet maximálisan, jelenleg ez havi 142 ezer 500 forint. Egy ilyen munkahely után maximum 1,5 millió forint támogatást adnak tíz hónapra a munkaadóknak, akiknek legfeljebb 300 ezer forintjukba kerül munkahelyenként a foglalkoztatás a további 2 hónapra. A lehetőség nemcsak az elsődleges munkaerőpiacon lévő foglalkoztatók számára, hanem a közszférában is megnyílik - mondta az államtitkár.


A program teljes költsége mintegy 1,5 milliárd forint, amelyet a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból biztosítanak, a keret kisebb részét az idén, nagyobbik hányadát a jövő évben használják fel. A számítások szerint ebből megközelítően mintegy 1000 érintett foglalkoztatását lehet támogatni a 40 éves munkaviszony eléréséhez.


A most induló támogatási programban a munkaügyi központok lesznek a kapcsolódási pontok. (MTI)


2013. október 10.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen távmunka lehetőségeket kínálnak az online kaszinók?

Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk

Hogyan írj tökéletes önéletrajzot?

A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk

December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk