kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Munka és tanulás Dániában – egy talpraesett magyar lány szemével

Radányi Lili 20 éves, tavaly érettségizett Budapesten, augusztustól marketing szakon tanul egy dán kisvárosban, a Koppenhágától 200 kilométerre fekvő Horsensben. A kiváló skandináv oktatási rendszer és a tandíjmentesség vonzotta Dániába. Lili a tanulás mellett dolgozik is egy internetes vállalkozásnál marketingasszisztensként. Hogyan lehet egyetemistaként – főleg külföldön – mindezt összehangolni? Erről számolt be a HelloKarrier-nek.

Radányi Lili 20 éves, tavaly érettségizett Budapesten, augusztustól marketing szakon tanul egy dán kisvárosban, a Koppenhágától 200 kilométerre fekvő Horsensben. A kiváló skandináv oktatási rendszer és a tandíjmentesség vonzotta Dániába. Lili a tanulás mellett dolgozik is egy internetes vállalkozásnál marketingasszisztensként. Hogyan lehet egyetemistaként – főleg külföldön – mindezt összehangolni? Erről számolt be a HelloKarrier-nek.

„Augusztus elején költöztem ki Dániába, elsősorban a tanulás miatt. Aztán kint elkezdtem egyetem mellett végezhető munkát keresni. Sokan mondták, hogy ez nem lesz könnyű. Átböngésztem az egyetemen publikált állásajánlatokat, és ekkor akadtam egy férfiruházati terméket online árusító cég weboldalára (Trendhim, magyar weboldala is működik), amely a magyar piaccal is foglalkozó marketingasszisztenst keresett” – kezdi Lili.

Lili budapesti érettségije után döntött, hogy Dániában folytatja a tanulást. Egy oktatási közvetítőcég segítségével találta meg a horsensi egyetem marketing szakát

Miként sikerült a munkát elnyernie? „Szerintem a sikeres pályázás titka, hogy motivált legyél, olvass utána a cégnek, készülj fel alaposan a várható kérdésekre.”

Most heti másfél napot a munkahelyen tölt. Segít az oldal promotálásában, bloggerekkel tartja a kapcsolatot. A tanulás melletti munka azért is előnyös, mert ezt Dániában az állam közel 200 ezer forintnak megfelelő ösztöndíjjal támogatja.

Így néz ki Lili egy napja

„Legtöbbször reggel hat órakor kelek fel, mindig otthon eszem valamilyen egészséges ételt reggelire, egy bőséges reggeli segít abban, hogy sok energiám legyen napközben. Ezután átgondolom a napot, felírom az aznapi teendőket egy papírra és figyelek arra, hogy ne legyenek irreálisak az elvárásaim. 8.20-kor kezdődnek az egyetemi órák, amelyek 14.20-ig tartanak. A délutánt projektmunkákkal, órákra készüléssel töltöm. Egy héten kétszer dolgozom, egyszer nyolc órát a következő alkalomkor pedig hármat.”

A főnökei bevallása szerint megértőek. Ha esetleg nem tudna menni az egyetem miatt, azt is elfogadják, azonban teljes őszinteséget várnak el. Lili az időmenedzseléshez egy alkalmazást használ a telefonomján, ahova a tanárok beírják az órákat és ő ehhez szokta hozzáírni a saját teendőiket. „Szerintem ez nagyon hasznos, hiszen látom ha valamilyen változás van az óráimmal kapcsolatban, így rögtön tudok változtani a programjaimon.”

Kint megismert új barátai társaságában

Lili legalább heti háromszor eljár sportolni, leginkább az egyetem által kialakított sportklubba, ahol a kosárlabdától kezdve a táncig mindenféle sport megtalálható. Ha időben nem sikerül összehozni, akkor a lakhelyéhez közeli erdőben fut.

Meg kell tanulni a helyi nyelvet is

„Szombatonként 9-13 óra között dán órára járok. Ugyan az itteni tanulmányokhoz és mostani munkámhoz elég a felsőfokú angoltudás, azonban - apukám tanácsát követve – nem lehet megkerülni a dánt. Ha be akarok illeszkedni az itteni társadalomba, akkor beszélnem kell a helyi nyelvet” – mondja.

Ilyen a dán munkakultúra

Természetesen, mint minden fiatal Lili is nagy közösségi életet él, sokszor összejár barátaihoz hétvégén. Előfordult az is, hogy az egyetem után vacsorázott együtt valamelyiküknél.

Életkép Horsensből, kikötő a tengeri öbölben

„Ami nekem nagyon tetszik a dán munkahelyi mentalitásban, hogy minden sokkal szabadabb. Sosem mondják meg, hogy milyen ruhában kell munkába menni, bármikor hallgathatok zenét munka közben, de olyan is van, hogy péntekenként megiszunk valamit együtt és közben megbeszéljük, hogy kivel mi történt a héten.

Dániában a munkahét 37 óra és sosem maradnak túlórázni. A legtöbb helyen hétfőtől csütörtökig délután négyig dolgoznak, pénteken pedig fél háromig. Sosem látom, hogy stresszelnének azon a hétvégén, hogy másnap dolgozniuk kell, mindent sokkal könnyebben vesznek mint Magyarországon” – sorolja tapasztalatait.

Jön egy külföldi szakmai gyakorlat

Koppenhága. Elképzelhető, hogy Lili diplomázása után itt keres majd állást

Lili következő célja egy külföldi szakmai gyakorlati hely megtalálása. „A tanulmányokban ugyanis idén december és jövő év március között ez szerepel. Úgyhogy a munka és a vizsgákra készülés mellett ez lesz az idei év egyik projektje. A dániai városok közül nekem Koppenhága nagyon tetszik, így elképzelhető, hogy a tanulmányok végeztével - két és fél év múlva - itt keresek állást.”

  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Diákmunka tanulás mellett Dániában

Mrsán Zoltán egy évvel ezelőtt költözött ki Dániába. Multimédia szakon tanul Kolpingban és részmunkaidőben dolgozik. Hogyan jutott ki? Mennyi... Teljes cikk

Álláslehetőségek Dániában

Dánia május elsejétől megnyitja álláspiacát a 2004-ben csatlakozott uniós tagországok - köztük Magyarország - munkavállalói előtt. Ez azt... Teljes cikk

Munkajogi kisokos (új) dolgozóknak

Pályakezdők körében nagyobb, ám még több éves munkatapasztalattal rendelkező körében is megfigyelhető bizonytalanság, mit tehet meg a főnök a... Teljes cikk