Munkába állítják a romákat Komárom-Esztergom megyében
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatKisegítő feladatokat láthatnak el két évig roma származásúak Komárom-Esztergom megye kisebb településein, továbbá roma közösségfejlesztő hálózatot alakítanak ki a munkaügyi központ támogatásával - jelentette be a szervezet regionális főigazgatója, Zimmermann József.
"A falvakban 37 ember juthat úgy munkához, hogy helytállásuk esetén későbbi, állandó foglalkoztatásuk is lehetővé válik. A nők takarítói, gyermekfelügyelői feladatokat látnak el, a férfiakat épület karbantartóként, parkgondozóként alkalmazzák. A programot a munkaügyi központ 150 millió forinttal támogatja" - mondta a szervezet általános főigazgató helyettese, Soós Ferenc.
Vörös István, a megyei cigány kisebbségi önkormányzat elnöke elmondta, 10 középfokú végzettséggel rendelkező munkavállalót közösségfejlesztő asszisztenssé és foglalkoztatás-szervezővé képeznek ki. Ők a helyi kisebbségi önkormányzatok rendezvényeinek szervezésében, a közfoglalkoztatásra való mozgósításban és a szociális intézményekkel való kapcsolattartásban működnek közre.
Vörös István, a megyei cigány kisebbségi önkormányzat elnöke elmondta, 10 középfokú végzettséggel rendelkező munkavállalót közösségfejlesztő asszisztenssé és foglalkoztatás-szervezővé képeznek ki. Ők a helyi kisebbségi önkormányzatok rendezvényeinek szervezésében, a közfoglalkoztatásra való mozgósításban és a szociális intézményekkel való kapcsolattartásban működnek közre.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?