Munkahelyek ezreit veszélyezteti a fizetési moratórium a Mal beszállítóinál
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatFolyamatos termelés mellett fokozatosan állami tulajdonba kerül a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt.; a felszámolás során létrejön egy új, állami cég, amely átveszi a gyárat az eszközökkel és a dolgozókkal együtt. A beszállítók sorsa egyelőre bizonytalan, munkahelyek ezrei vannak veszélyben.
Hozzátette: a jelenleg felszámolás alatt álló magántulajdonú ajkai timföldgyárat jelentős környezetvédelmi bírság, illetve a tucatjával folyamatban lévő büntető- és polgári perekből adódó kötelezettségek terhelik, ezért ezt a céget az állam nem kívánja és nem is tudja átvenni. Véleménye szerint az új, követelésektől mentes vállalat a fizetési moratórium május 31-i lejáratát követően már biztosan működőképessé tehető. A felszámolás ugyanakkor akár több évig is elhúzódhat - húzta alá.
Hegmanné Nemes Sára tájékoztatása szerint az eljárás során alkalmazott forgatókönyv hasonló lesz a gyulai húsüzemben már alkalmazott és bevált módszerhez, azzal a különbséggel, hogy az önkormányzat helyett a magyar állam lép be tulajdonosként. Az ajkai timföldgyárban az állami vagyonfelügyelő folyamatosan fizeti a dolgozókat és az üzemeltetési költségeket.
A felszámolás előtt keletkezett beszállítói követeléseket a normál felszámolás szabályainak megfelelően elégítik majd ki, "amennyire pénz lesz majd a felszámolásban, olyan mértékben lesznek a hitelezők kifizetve" - fogalmazott az államtitkár, hozzátéve, hogy a polgári peres és az egyéb követelések is ezek közé tartoznak.
"Nyilvánvalóvá vált, hogy a Mal minden eszköze, számlája, üzletrésze fölött banki konzorcium rendelkezik, a vagyonfelügyelőnek ezért a bankokkal kell megegyezésre jutnia" - mondta Hegmanné Nemes Sára.
A fennálló tartozásokról szólva elmondta: a még nem jogerős, 135 milliárd forintos környezetvédelmi bírság mellett a Mal az áramszolgáltatónak 3,5 milliárd forinttal tartozik, a gázszolgáltatója felé több száz milliós adósságot halmozott fel. A magyar állam a vörösiszap-katasztrófát követő helyreállítás okán csaknem 40 milliárd forintot követel a cégtől, ilyen nagyságrendű vagyona a vállalatnak biztosan nincsen - tette hozzá.
Emlékeztetett: csütörtök óta a céget bíróság által kijelölt Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. működteti és irányítja, mivel a felszámolási eljárás megindult. A fizetési moratórium május végéig tart, a felszámolás alatt a cég működése folyamatos. A beszállítók nem függeszthetik fel az ellátást, a keletkező számlákat az állam kijelölt vagyonfelügyelője fizeti.
A vagyonfelügyelő jelenleg likviditási tervet készít arról, hogy a timföldgyárnak milyen mértékben és ütemben van szüksége forrásbevonásra a szállítók és a dolgozók bérek folyamatos fizetéséhez. Ezt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. biztosítja, az eddigi becslések szerint a cégnek több milliárd forintra lesz szüksége. A cég irányításának átvétele a környezetvédelmi hatóság szigorú ellenőrzésével, és közreműködésével történik meg - jegyezte meg az államtitkár.
Véleménye szerint a Mal legnagyobb problémáját a vörösiszap-katasztrófa mellett az okozta, hogy az elfogadott reorganizációs terve ellenére a bankok folyamatosan "kiszivattyúzták" a forrásokat a cégből, a keletkezett nyereségét azonnal elvitték. Az államnak egyrészt ezért kellett megvásárolnia olyan követeléseket, mint például a Bakonyi Erőmű Zrt.-vel szemben fennálló 1,7 milliárd forintos tartozás, de a gyár villamos- és gázenergia-ellátását február óta már az MVM Partner Zrt. biztosítja.
Az államtitkár hangsúlyozta: a cég működőképes, versenyképes termékeket állít elő, s a reorganizációt követően önállóan tud tovább működni. A legfontosabb cél a több ezer munkahely megőrzése - tette hozzá.
A Mal beszállítói már nem ilyen optimisták, elérték teljesítőképességük határát: a többségében eladósodott vállalkozások választ várnak arra, hogyan akarja megmenteni őket a kormány - mondta az Ipartestületek Országos Szövetségének (Iposz) elnöke szombaton az MTI-nek.
Németh László, aki egyben az ajkai ipartestület elnöke is, azt mondta, egyetértenek azzal, hogy a Malt meg kell menteni, de attól tartanak, hogy ez az ő kárukra történik.
A Mal felszámoló biztosától a beszállítók megkapták az értesítést, hogy a felszámolás megindítása előtti számlákkal "be kell jelentkezniük" a hitelezők sorába.
A gond az, hogy ezek a vállalkozások akkor kezdtek el újra szolgáltatni a Malnak, amikor a gátszakadás után állami felügyelet alá került a cég, és a kormány kinyilvánította, hogy meg akarja menteni a Malt: a beszállítók azóta futnak a pénzük után - fejtette ki az elnök.
Az ajkai ipartestület elnöke azt mondta, vannak 2011-es számláik, amelyeket a mai napig nem rendeztek; a beszállítói számlák a néhány százezer forinttól a több száz millióig terjed. Számításai szerint helyben 50-60, de szélesebb körben csaknem 200 vállalkozást érint a probléma.
A beszállítók kétségbe vannak esve, mivel a Mal számlája zárolva van, a hitelezői sorban a kisvállalkozások pedig az utolsók között lesznek, tehát félő, hogy az ő követeléseikre már nem marad forrás - magyarázta Németh László.
Véleménye szerint a kialakult helyzet egzisztenciákat tehet tönkre: több kisvállalkozás hitelt vett fel - akár az cégvezetők otthonaira bejegyeztetve - a Mallal kötött üzlet reményében, amelyre kormánygaranciát láttak. Elérték a teljesítőképességük határát, nem tudják fizetni a béreket, nem tudnak alapanyagokat vásárolni - tette hozzá.
Megjegyezte, a beszállítók által biztosított több ezer munkahely megtartása a kormánynak kevesebbe kerülne, mint ugyanekkora munkanélküliség kezelése, illetve a kiesett adók pótlása.
Tájékoztatása szerint az Iposz jövő héten egyeztetést folytat Ajkán a helyi beszállítókkal, hogy megvitassák a kialakult helyzetet és a lehetséges teendőket.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?