kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 14 éve

Munkaidőben tilos beszélni a magánéletről

Tilos munkaidőben az időjárásról, vakációról, gyerekről, magánéleti dolgokról beszélgetniük egymással egy brit város önkormányzati dolgozóinak.

Carlisle vezetése utasította alkalmazottait, hogyha magánügyeikről akarnak beszélni, előtte "blokkoljanak ki", azaz a munkával töltött időbe ne számítassák be csevegésüket az időmérő naplóval.

Nem Carlisle az egyetlen szokatlanul rendelkezéseket hozó önkormányzat Nagy-Britanniában. Fenlandban a dolgozóknak írásban kellett volna jelenteniük főnöküknek minden "szoros személyes kapcsolatot" egy kollégával, ám ez a követelmény nem érte meg bevezetését, kiötlője pedig köznevetség tárgya lett - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.

Hogy a beszélgetéscenzúrát miként próbálja megvalósítani Carlisle vezetősége, arra nem tért ki az újság.

  • 2025.09.25recruiTECH BLUE konferencia A BLUE konferencia azoknak a kékgalléros toborzásban és foglalkoztatásban érintett HR vezetőknek, toborzási szakembereknek szól, akik napi szinten küzdenek a céljaikért a munkaerőpiacon. Gyere el és tanuljuk, fejlődjünk közösen!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Késsel támadt a főnökére, mert szólt neki, hogy tegye le a telefont

Fővárosi Főügyészség vádat emelt és börtönbüntetést indítványoz egy férfival szemben, aki késsel támadt főnökére és majdnem megölte, mert... Teljes cikk

Így éld túl a nyarat cukorbetegként - fontos tanácsok és tévhitek

A nyári meleg mindenki számára kihívást jelenthet, azonban a cukorbetegek és inzulinrezisztenciában (IR) szenvedők számára különösen komoly... Teljes cikk

Munkahelyén szült, majd elrejtette a babát a jászberényi nő, kollégái hívták a mentőket

Jászberényben egy 28 éves nő munka közben, a munkahelye mosdójában szülte meg újszülött fiát, majd több nejlonzacskóba csomagolva a... Teljes cikk