kapubanner for mobile

Nagy-Britannia: brutális elbocsátások a közszférában

Nagy-Britanniában a májusi parlamenti választásokon induló valamennyi párt azt ígéri, hogy erősen csökkenti az állami kiadásokat a 167 milliárd fontos (189 milliárd euró) adósságállomány csökkentése céljából, ami azt jelenti, hogy tömegesen küldhetik el a közszolgákat.

Mivel a szigetországban 6,1 millió embernek adnak munkát a közszolgáltatások, brutális létszámcsökkentésre kell számítani. Ezen belül Skóciában például a foglalkoztatottak teljes állományának egynegyede közalkalmazott.

Szakértők szerint a Munkáspárt költségcsökkentési terve csak Walesben 45 ezer munkahely elvesztésével járhat 2011 és 2014 között.

A két nagy párt nagyjából azonos összeget, 26-27 milliárd fontot akar néhány hév alatt lefaragni az állami büdzséből. Közgazdászok becslése szerint ha ebből csak kétmilliárdot tenne ki a közalkalmazotti bérekre fordítható összeg csökkentése, az 20-40 ezer állás megszűnéséhez vezetne.

A liberális demokraták 15 milliárdos lefaragási terve annyiban biztatóbb a közalkalmazottaknak, hogy a 2011-12-es költségvetési évben indítanák, amikor a gazdaság remélhetően már némi erőre kap, s így fel tudja szívni a kirúgottak egy részét. Az igazán nagy csapás azonban a brit építőipart érheti, amely erősen kiszolgáltatott a központi költségvetés megrendeléseinek. Az ágazat az ország GDP-jének 10 százalékát termeli meg és hárommillió embernek ad munkát, ugyanakkor üzletei közel felét az állammal köti.

Napi Gazdaság
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Aggasztó jelek a német munkaerőpiacról: Ennyi állás tűnt el

Egyre több jel utal arra, hogy megtorpant a munkaerőpiac Nyugat-Európában, különösen az iparban. Bár a foglalkoztatottság még magas, a háttérben... Teljes cikk

Aki nem használ AI-t, azt elküldik az amerikai PwC-től

A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk

Így alakult a a munkanélküliség az OECD országaiban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk