Nagyot spórolhatnak idén az evások
Már nem a dupla minimálbér és nem is a tevékenységre jellemző kereset a legkisebb járulékalap a társas és egyéni vállalkozóknál, hanem a minimálbér vagy a bérminimum. Ezzel főleg az evások spórolhatnak nagyot. Nem egyértelmű viszont, mikor kell a minimálbért s mikor a bérminimumot alapul venni.
Ez a szabály vonatkozik az evásokra is. Vagyis nem él már a dupla minimálbér szabálya, sem a tavaly sokat kritizált tevékenységre jellemző kereset szerinti tébézés.
Viszont az nem változott, hogy a vállalkozóknak továbbra is alapvetően a személyes közreműködés, illetve a kivét után kell megfizetniük a járulékokat.
Az új szabályban csak két dolog nem teljesen világos: mi a főtevékenység, és ez igényel-e legalább középfokú végzettséget. A teljes minimális közteherkülönbség évi százezer forint felett van.
Mennyit veszít az állam?
Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság 2007-es egyéni szintű járulékfizetési adatai alapján némileg több mint 50 ezer vállalkozó az egyéni vállalkozók mintegy hatoda és a társas vállalkozók mintegy harmada fizette járulékát a kétszeres minimálbér után. Közülük adóellenőrzési és egyéb (például nyugdíj- vagy hitelfelvételi) okokból nem mindenkinek áll majd érdekében a bérminimum után fizetni. Azzal a feltételezéssel élve, hogy kb. 60 százalékuk áll majd be a bérminimumra, az államháztartás mintegy 6 milliárd Ft adó- és járulékbevételtől eshet el a Költségvetési Tanács korábbi becslése szerint.
Evások
Az evás vállalkozót azért érinti kiemelten a változás, mert az adózásuk költségátalányon alapul. Eldönthetik tehát végső soron a tényleges bevételüktől és profitjuktól függetlenül hogy mekkora összeg után fizetnek járulékot.
Az óvatosak általában a magasabb minimumot választják (tavalyelőtt a dupla minimálbért), a bevállalósak pedig csak a szimpla minimálbér után fizetnek. S vannak néhányan, akik az állami nyugdíjra gondolva ennél is több járulékot küldenek be az állami kasszába.
Persze ki mennyi járulékot fizet, azzal arányos lesz nemcsak a nyugdíja, hanem a táppénze is. És az is igaz, hogy öngondoskodás is van a világon, tehát a nyugdíjat ki lehet pótolni.
De az biztos, hogy akik a magasabb minimum után fizetnek, azoknak sokkal kevesebb járulékot kell fizetniük a bérminimumra (41 830 forint), mintha a korábbi szabály jött volna vissza, és most is a dupla minimálbér után (69 420 forintot) kellene fizetniük.
Nehéz alkalmazni
Szörnyű nehéz alkalmazni a vállalkozóknak az új szabályt állítja Zara László adószakértő. Az egy dolog, hogy a vállalkozóknak utána kell nézniük, hogy melyik főtevékenység igényel középfokú végzettséget. Mert ehhez az APEH több tippet is ad, így a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) módszertani adatbázisát, FEOR08 adatbázisát, az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) foglalkozási keresőjét és a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) e-pálya adatbázisát. De aztán a többi bizonytalan.
A vállalkozónak kell például meghatároznia, hogy mi a főtevékenysége. Ez egy társaságnál, ahol differenciáltabb a munkavégzés, talán egyszerűbb. De az egyéni vállalkozónál, főleg az egyszemélyesnél, ahol rengetegféle feladat van, nehéz megmondani, mi is a fő tevékenység.
Bejegyzés szerint vagy sem?
Mi a főtevékenység? Az egyéni vállalkozó a TEÁOR szakmakód alapján jelentkezik be az adóhivatalhoz, a társas vállalkozó pedig szintén ez alapján jelenti be a cégjegyzékben, hogy mi a főtevékenysége. Ezt vegye figyelembe vagy aszerint fizessen járulékot, hogy éppen milyen munkát végez? Gyakorlati példával élve: ha a cégben a munkamegosztás révén a cégvezető pont olyan feladatot lát el, amihez nem kell középfokú végzettség, és egyébként a főtevékenységhez meg kell, akkor hova sorolja magát?
Munkakör vagy végzettség?
A pongyola fogalmazás miatt azt sem lehet tudni, hogy a vállalkozó végzettsége számít-e, vagy a munkaköre sorolta Zara László. Nem lehet tudni, hogy ha olyan valaki látja el a feladatot, akinek nincs meg a középfokú végzettsége, akkor azért neki is úgy kell-e közterhet fizetnie, mintha meglenne.
És fordított helyzetre sincs útmutatás.
Kollegák tették fel Zara Lászlónak a kérdést: ha valaki főleg egyéni vállalkozónak könyvel, azt hova kell besorolni? Ahhoz ugyanis nem kell semmilyen végzettség. De ettől még lehet könyvelő vagy adótanácsadó, könyvvizsgáló végzettsége a munkát végző vállalkozónak. Szakmakód szerint ugyanis a könyvelés legalább középfokú (vagy inkább felsőfokú) végzettséget igényel. Az említett tevékenység viszont nem.
Végzettség vagy munkakör?
Lehet, hogy a vállalkozónak nincs semmilyen végzettsége, csak sokéves gyakorlata, amivel képes ellátni akár a középfokú végzettséget igénylő munkakört is, akár jobban is, mint egy frissen végzett. Akkor ő legalább mennyi közterhet fizessen? kérdezett az adószakértő.
S minimum mennyi után fizessen az a kozmetikus, akinek még nem kellett érettségi ahhoz, hogy szakmát szerezzen? vetette fel egy könyvelő. Az NFSZ-jegyzékben a kozmetikusnál külön fel van tüntetve a 2006 előtti OKJ, ahol még nem kellett érettségi és a 2006 utáni, ahol már igen. A FEOR-besorolás szerint szintén nem egyértelmű a válasz.
A NAV szerint egyértelmű
Az adóhivatal szerint a járulékalap meghatározásánál nem abból kell kiindulni, hogy a vállalkozónak milyen végzettsége van, hanem abból, hogy személyesen végzett főtevékenysége igényli-e a középfokú végzettséget.
Abban az esetben, ha a(z egyéni) vállalkozó személyesen végzett főtevékenysége középfokú végzettséget igényel, nincs mód a minimálbér utáni járulékfizetésre. A törvény ez esetben kötelezően írja elő a garantált bérminimum alkalmazását jelentette ki a NAV.
Mit lehet tanácsolni?
Zara László tanácsot nem tudott adni. Azt mondta, minden vállalkozónak magának kell besorolnia, hogy a főtevékenysége igényel-e legalább középfokú végzettséget. Ha pedig valaki nem fizeti meg a magasabb (bérminimum szerinti) járulékot, dokumentálnia kell, hogy ő milyen munkakörben dolgozott, akkor is, ha a törvény ezt nem írja elő. Máskülönben hogyan emlékezne egy későbbi vizsgálatnál, hogy évekkel korábban mi volt a főtevékenysége. Az egyéni vállalkozónak erre a célra megfelel a járulék-nyilvántartás, amit egyébként is kell vezetnie.
Egy megkérdezett könyvelő úgy döntött, minden ügyfelét rábeszéli a bérminimumra, abból nem lehet baj. Csak a hajmosó és a rakodómunkás vállalkozókkal tett kivételt. Korábban Oldal György adószakértő is azt jósolta, hogy a vállalkozók nagy része beállhat a bérminimumra.
Zara László szerint sokkal egyértelműbb lett volna a törvény, ha iskolai végzettséghez kötik a járulékminimumot. Nem kellett volna belekeverni a főtevékenységet, és azt, hogy milyen végzettséget igényel.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2026-ban tovább növeli a kockázatelemzésen alapuló, célzott ellenőrzések arányát. A csalárd adózók gyors... Teljes cikk
Van olyan ország az EU-n belül, ahol több mint négyszer magasabb minimálbérrel számolhatnak a dolgozók, mint más tagországokban. Teljes cikk
A NAV ellenőrei számos helyszínen vizsgálják majd többek között az alkalmazottak bejelentését is. Teljes cikk
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV január második felében 1 hónapja
- Elhunyt Tarr Béla – egy rendkívüli alkotói pálya véget ért 2 hónapja
- Erre fókuszál majd a NAV a kkv-knál 2026-tól! 2 hónapja
- Ilyen kedvező adóügyi változások léptek életbe január 1-től 2 hónapja
- Így változik az alanyi adómentesség határa 2026-tól 2 hónapja
- Így változnak az egyszerűsített foglalkoztatás szabályai 2026-tól 2 hónapja
- Ezek a leggyakoribb adózási és jogi hibák az év végén 2 hónapja
- Figyelmeztet a NAV: több fontos adóügyi határidő jár le két nap múlva! 2 hónapja
- NAV: a jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak 2 hónapja
- NAV: minden harminc év alatti édesanya szja-mentes januártól 2 hónapja
- Hogyan kell adózni a karácsonyi ajándékok után? - Itt vannak a részletek 2 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben