Négynapos munkahetet vezettek be a Videotonnál
A válság a Videoton Holdingot sem hagyta érintetlenül: eddig nagyjából ezer munkavállalót küldtek el itthon. A cég vezetősége ugyanakkor optimista: Sinkó Ottó szerint hazánk akár jól is kijöhet a krízisből. A terjeszkedésről sem mondanak le: Ukrajnában új gyártóbázis telepítését tervezik idén.
A válság a Videoton hazai egységeit is érintette, nagyjából ezer alkalmazottól váltak eddig meg - derült ki egy keddi sajtóbeszélgetésen. Ugyanakkor még így is a magyar ipar egyik legnagyobb foglalkoztatójáról van szó, 6800 dolgozóval (tavaly még 7800 fő dolgozott a cégnél). Azt, hogy hány ember veszítheti el még a munkáját a válság miatt, azt Sinkó Ottó vezérigazgató nem tudta megmondani. A leánycégek nagy részénél jelenleg négy napos munkahetet követnek.
A vállalat vezetősége úgy látja, Magyarország akár jól is kijöhet a válságból, ha az árfolyam stabillá válik, hiszen a krízis hatásainak köszönhetően a költségszint rendeződhet, ami regionális versenyképességet eredményezhet. Ráadásul az elbocsátásoknak köszönhetően az eddig hiányolt szakembergárda is rendelkezésre állhat azoknak a cégeknek, amelyek hazánkba kívánnak jönni. Ugyanakkor ehhez az is szükséges, hogy például a munkavállalókra rakodó terheket helyreállítsák.
Bár a Videoton cégeinél 20-40 százalékkal eshet vissza a forgalom a tavalyihoz képest, a beszállító cég a terjeszkedésről sem mond le: Ukrajnában kívánnak új gyárat létrehozni, nagyjából ötszáz embert foglalkoztatnának a kezdetekben.
Lakatos Péter, a vállalat vezérigazgatója elmondta: Ukrajna nem lenne vetélytársa hazánknak, hiszen oda olyan tevékenységet kívánnak kivinni, amelyhez minimális költségű állóeszközre lenne szükség, nagyobb létszámú munkaerővel. A hazai cégeknél pedig éppen a drágább technológiát, rengeteg gépet igénylő munkát végzik el. Azt nem árulta el, hogy konkrétan milyen tevékenység folyna majd az ukrán gyárban.
Stabil árfolyamot várnak
A cég próbál alkalmazkodni a világgazdaság diktálta új feltételekhez, azonban egyebek között ehhez stabil és megfelelő árfolyamra lenne szükség hangzott el. Kérdésre válaszolva Lakatos Péter elmondta: 260-290 forint körüli euró árfolyamot tartana jónak a feldolgozóipar számára. Sinkó Ottó idén az első félévben 300 forint körüli vagy valamennyivel az alatti árfolyamot, a következő egy évben pedig folyamatosan erősödő forintot, 270-280 forint körüli eurót látna szívesen.
Sinkó Ottó hangsúlyozta: a vállalat által gyártott termékféleségek száma nem csökkent, és a válság miatt egy üzlettől sem estek el. Ugyanakkor a termékek volumene mérséklődött, ami természetesen kisebb nyereséghez vezet.
A Videoton a 2008-as előzetes adatok alapján 80 milliárd forint árbevételt könyvelhetett el. A multitechnológiájú beszállító autóipari, háztartási gépipari, ipari elektronikai, szórakoztató elektronikai és telekommunikációs cégeket szolgál ki. Emellett olyan, a gyártáshoz kapcsolódó szolgáltatásokat, mint logisztika, emberi erőforrás valamint szállítmányozást is kínál. A vállalat kaposvári gyára hatmillió háztartási készterméket gyárt évente a Philips és a Braun számára. Bulgáriában is jelen van 1200 alkalmazottal.
Kovács Zita

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?