Nem fogják erőszakkal alkalmazni a monoki rendeletet
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA rendeletet, amely szerint a szociális segélyek folyósítását közmunkához köti a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Monok önkormányzata, nem vonják vissza, de erőszakkal sem fogják alkalmazni - mondta a település polgármestere pénteken az MTI-nek.
Szepessy Zsolt közölte: "az első perctől azt hangsúlyozza", nem az a cél, hogy munkára kényszerítse az egyébként is nehéz helyzetben élőket, és hogy az emberek pénzét elvegye, hanem az, hogy felhívják a döntéshozók figyelmét a hibás rendszerre - fejtette ki véleményét a polgármester. Hozzátette: aki segélyt kap és jelentkezik dolgozni, azt örömmel fogadják, az önkormányzat pedig - lehetőségéhez mérten - segíti majd ezeknek az embereknek a foglalkoztatását. A monoki önkormányzat döntése megmutatta, ebben a kérdésben társadalmi összefogás van. A településre azóta az ország számos pontjáról érkezett megkeresés: munkalehetőséget, építési anyagot, sőt a közmunkához szükséges szerszámokra még készpénzt is felajánlottak. A helyi lakosság a monoki döntés mellett áll, támogatja ennek a modellnek az országos kiszélesítését, és bizalommal várja a Parlament őszi ülésszakában a döntést ez ügyben - fűzte hozzá.
Borsod-Abaúj-Zemplénben Monok képviselőtestülete május végén döntött úgy, hogy szigorítja a segélyek folyósítását. A település képviselőtestülete két rendeletet is elfogadott a juttatások szigorításával kapcsolatban, az egyiket még áprilisban. Akkor arról döntöttek, hogy a jövőben nem kaphat gyermekvédelmi támogatást az önkormányzattól az a szülő, akinek a gyermeke az iskola felszólítása ellenére sem látogatja az oktatási intézményt. A május 21-i ülésen pedig arról határoztak, hogy csak azok az aktív korú, egészségi állapotuk miatt nem munkaképtelen munkanélküliek kaphassanak rendszeres szociális segélyt, akik annak ellenértékét közhasznú munkában az önkormányzatnál ledolgozzák.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település példáját követte Ivád, Sárospatak és Kerepes önkormányzata. Mint később kiderült, ehhez hasonló döntést hozott Mosonmagyaróvár önkormányzata is, ahol márciustól már csak az kaphat rendszeres szociális segélyt, aki - ha felajánlják neki - közmunkát is végez. A helyi rendeletek kapcsán a kisebbségi ombudsman jelentést készített. Kállai Ernő a mintegy 30 oldalas anyagban megállapítja, hogy a települések rendeleteikben nem csak tudatosan sértenek törvényt, de felmerül a közvetett diszkrimináció lehetősége is. A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa azt mondta: a problémák a mélyszegénységet érintik, viszont kisebbségi, így romaügy lett belőle, ami végiggyűrűzik az egész országon, ezért vált szükségessé hivatalból megindítania a vizsgálatot.
Monok, Ivád és Kerepes polgármestere nyílt levélben utasította vissza Kállai Ernő kisebbségi ombudsman vizsgálatának következtetéseit a "segélyt munkáért" kezdeményezés ügyében.
A három önkormányzati vezető leszögezte: Kállai Ernő a "szalonrasszizmus" felemlítésével szakmai alkalmatlanságát bizonyította, az pedig, hogy a kisebbségi ombudsman a sorok között megbúvó kirekesztő gondolkodásmódról beszél, "a Rákosi- és a Kádár-korszak legsötétebb gondolatrendőrségét" juttatja eszükbe.

- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc