Nem lesz éjszakai műszak a Tescóban
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatHavi 20 ezer forinttal kevesebbet vihetnek majd haza a magyar Tesco dolgozói, mert a cég megszünteti az éjszakai műszakot.
Megszüntetik a magyarországi Tesco áruházlánc egységeiben az éjszakai műszakot, a döntés nagyjából 4 ezer dolgozót érint, és dolgozónként nagyjából 18-20 ezer forint kiesést jelenthet a havi nettó jövedelemből - írta hétfői számában a Magyar Idők.
A lapot az angliai központú kereskedelmi óriáscég egyik képviselője arról tájékoztatta, az intézkedést a napokban fogják bejelenteni, és annak részeként a jövőben megszűnik az éjszakai árufeltöltés az áruházakban, azt a továbbiakban a nyitvatartási idő előtt, illetve napközben, a vásárlási időszakban végzik majd a Tesco alkalmazottai. Az alapbérek 30 százalékát kitevő éjszakai műszakpótlékon becslések szerint 100-150 millió forintot takarít meg a cég éves szinten, mivel a dolgozók közül mintegy négyezret érintenek az átalakítások - írta a lap.
A Tesco alkalmazottait képviselő szakszervezetek nem erősítették meg a várható lépést, holott arról a lap információi szerint már zajlanak az érdekegyeztető tárgyalások.
Magyar Idők

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?