kapubanner for mobile

Neo FM: mi lesz az elmaradt bérekkel?

Nem tudni, mi lesz a Neo FM és az egyori 26 dolgozó elmaradt bérének sorsa. Medveczky Mihály, az új tulajdonos a Népszavának péntekre, más újságnak csütörtökre ígért sajtótájékoztatót. Mint mondta, addig előfordulhatnak "technikai szünetek".

images

A rádiót működtető FM1 Zrt. alkalmazásában álló dolgozók hétfő reggel azonnali hatállyal felmondtak az elmaradt munkabérek, valamint az új tulajdonos "által teremtett kilátástalan helyzet, körülmények és a tulajdonos szakmai jövőképe miatt" - ezt Berényi Attila, a rádió volt hírigazgatója jelentette be a 26 munkavállaló képviseletében hétfőn. Berényi Attila elmondta azt is: a tulajdonos munkavállalótól függően 1-4 havi munkabérrel tartozik a dolgozóknak és addig nem is akar fizetni, amíg nem rendeződik az ügye a Nemzeti Média és Hírközlési Hatósággal (NMHH).

Medveczky Mihály, az új tulajdonos a Népszavának péntekre, más újságnak csütörtökre ígért sajtótájékoztatót, amelyen kiderül, mi lesz a cég sorsa. Mint mondta, addig előfordulhatnak "technikai szünetek".

Arról viszont nem nyilatkozott, és a volt munkatársakkal sem beszélt, hogy mikor és hogyan rendezi az elmaradt béreket. A rádió 26 dolgozója hétfőn közösen adta be felmondását. A csaknem 800 milliós tartozást felhalmozó, és a médiahatósággal perben álló rádiót az FM 1 Zrt.-től vette meg július elején öt forintért.

Népszava/MTI
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
110 új munkahely jön létre Mezőtúron

A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk

50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban

A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk

Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál

A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk