kapubanner for mobile
SAP  vezető   

Nő lett az SAP HR igazgatója

Az SAP AG Angelika Dammann (50) személyében nevezte ki globális HR igazgatóját, aki egyben az első női tagja lett a szoftvercég immár hatfős igazgatótanácsának, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.

A jogászként végzett Dammann az Unilever DACH (Németország, Ausztria, Svájc) régiójának HR igazgatói pozíciójából igazolt az SAP-hoz. Korábban, tizenhét éven át a Shell-nél dolgozott különböző vezetői beosztásokban, írják sajtóanyagukban.


Nők az SAP-nál és a német tőzsdei cégeknél



Dammann kinevezésével az SAP lett a harmadik DAX-30-as cég (a frankfurti tőzsde legnagyobb vállalatai), melynek igazgatótanácsában a szebbik nem képviselője is helyet foglal. A szoftvercégnél a 48 000 fős alkalmazotti létszám 30 százaléka, míg a menedzserek 18 százaléka nő.

Magyarországon az SAP hazai leányvállalata, az SAP Hungary Kft. nyerte el a "Legjobb Női Munkahely" címet 2009-ben, a 250 főnél többet foglalkoztató nagyvállalatok kategóriájában.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek