Növelhető-e a tréningek hatékonysága?
Cégünknél rendszeresen biztosítunk készségfejlesztő tréningeket nemcsak a vezetőknek, hanem a munkatársaknak is. Mivel elég sok pénzt és időt fordítunk erre, az lenne a kérdésem, hogy hogyan növelhetnénk ezen tréningek hatékonyságát? Illetve mérhető-e ez a hatékonyság egyáltalán?

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?
Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban
Az előkészítésen nagyon sok múlik: ne vegyen részt munkatárs úgy egy tréningen, hogy közvetlenül előtte nem beszélgetett a vezetőjével arról, hogy mi célból kellene neki ezen részt vennie. Akár a vezetője javasolta, akár maga kezdeményezte, egyeztessék az elvárásaikat és egyezzenek meg néhány konkrét, elérendő viselkedéses célparaméterben. Ez történhet szóban vagy írásban is, egy személyes fejlesztési terv keretében. Ez segít a munkatársnak fókuszálni a tréningen, és jelentősen növeli a tanulási motivációt. A HR az előkészítés során elsősorban ennek a szemléletmódnak a terjesztésével, belső oktatásával és segédanyagok (pl. személyes fejlesztési terv sablon) biztosításával és elvárásával tehet a tréning hatékonyságáért.
A megvalósítás során rengeteg függ a megfelelő beszállító kiválasztásától. Ide csak egy gondolat: fontos, hogy integrálva legyen az élmény és az ismeret a tréningen. Sajnos még mindig találkozni olyannal, hogy hosszú és nehezen emészthető elméleti blokkokat oda nem illő, csak a szórakozás kedvéért behozott gyakorlatok követik egy tréningen. A gyakorlatok célja nem a szórakozás, hanem a játszva tanulás. Emellett kulcsfontosságú, hogy mennyi és milyen minőségű feldolgozás követi a gyakorlatokat egy tréningen. A feldolgozás és a tudatosítás legalább olyan fontos, mint maga a gyakorlat.
A tréninget követően is sok a teendőnk. A tréning ugyanis önmagában ritkán fejleszti az adott készséget. Sokkal inkább felelős azért, hogy elindítsa az adott készség fejlődését, egy indító löketet, egy tarisznyányi útravalót, némi bátorságot és sok-sok tudatosítást adva a résztvevőnek. Ez azonban csak az út kezdete. Ahhoz, hogy ebből tartós és látványos fejlődés legyen, a résztvevő útja ismét a vezetőhöz kell, hogy vezessen. Áttekintik a személyes fejlesztési tervet, és megegyeznek, hogy a résztvevőnek a tréningen szerzett önismereti tapasztalatai és új ismeretei hogyan és milyen ütemben építhetők be a mindennapi munkahelyi viselkedésébe. A HR itt is támogató szerepet tölt be: belülről fejleszti a vezetőket, hogy akarják és képesek legyenek ezekre a fejlesztési beszélgetésekre. De ne feledjük: a munkatárs fejlődéséért elsősorban ő maga, másodsorban a vezető és csak harmadsorban a HR a felelős.
Tisztelt Kérdezők!
Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.
Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!
Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.
Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.
Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!
Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László. Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol. Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ. A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít. HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot. Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol. Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg. Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg. Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet. Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol. HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
Kb. 9 éve dolgozom HR-esként, főként adminisztratív teendőkkel foglalkozom (be-kiléptetés, bérszámfejtés előkészítés,stb). Sajnos a... Teljes cikk
Érettségizett általános vegyész a végzettségem. 15 évet dolgoztam "Gyógyszeralapanyag gyártó" munkakörben fekete és tiszta térben az egyik nagy... Teljes cikk
Gyógytornász vagyok, Budapesten élek de sajnos szakmán belül nem sikerül állást találnom. Szeretnék másképp érvényesülni, és a HR-esként... Teljes cikk
- Több mint 1300 cég végezte el Nemzeti Innovációs Ügynökség innovációs tréningjét 2 hónapja
- Kisebbségi kamuzás és egy nap alatt lezavart tréning - vádat emelt az ügyészség 2 hónapja
- "A tréning ma már nem úri hóbort" - Merre tart a magyar tréningpiac 2025-ben? 3 hónapja
- "HR vezetők, figyelem! Így fejlesztheti csapatát célzott, gyakorlatias képzésekkel - díjmentes konzultációval" 3 hónapja
- HR-trendek 2025: tovább csökken a vezetés iránti bizalom 4 hónapja
- 5 kincset érő készség, amit már diákként elsajátíthatsz 4 hónapja
- Változás: a felvételibe is beleszámít majd a kompetenciamérés eredménye 4 hónapja
- Felmérték a digitális készségeket: utolsó helyen a magyar gimnazisták 4 hónapja
- Nem kertelt a vezérigazgató: akinek az irodai munka nem tetszik, mehet amerre akar 4 hónapja
- Ezek a munkakörök tűnnek el a süllyesztőben és ezek virágoznak fel 2030-ra 5 hónapja
- Itt vannak az Év trénere díj nyertesei 5 hónapja