Obama törvénytelen bevándorlók millióinak legalizálására készül
Az Egyesült Államokban élő 11 milliónyi illegális bevándorló közül akár 2,5-5 milliót is mentesíthet a kitoloncoltatás veszélyétől és ruházhat fel a törvényes munkavállalás lehetőségével Barack Obama amerikai elnök, aki csütörtökön - a kongresszus megkerülésével - egy erről szóló rendelet kihirdetésére készül.
Obama, aki az amerikai elnökök közül a legtöbb illegális bevándorlót toloncoltatta ki, közölte, hogy a rendeletre azért van szükség, mert amíg a demokrata többségű szenátus már egy éve megszavazta a bevándorlási rendszer reformjáról szóló törvénytervezetet, addig a republikánusok által uralt képviselőház semmilyen lépést sem tett az ügyben. Az elnök júniusban bejelentette, hogy a nyár végéig ki fogja adni a direktívát, ám a lépést végül a "félidős" választások utánra halasztotta. Az elnök szerint egyébként egy kétpárti megegyezéssel elfogadott bevándorlásügyi törvénnyel a kongresszus felülírhatná az ő rendeletét, és egyben átfogóan rendezné a helyzetet, amire ő egyedül nem képes.
A sajtóhoz előzetesen kiszivárgott értesülések szerint a rendelet nem nyitja meg az állampolgársághoz vezető utat, és nem biztosít jogot a támogatott egészségbiztosításra sem, de megszünteti a deportálás veszélyét az amerikai állampolgárságot elnyert, vagy törvényes tartózkodási engedélyt szerzett illegális bevándorlók szülei és házastársai nagy részének esetében.
Barack Obama elnök valószínűleg meghosszabbítja majd egy 2012-ben kiadott rendeletének hatályát, amely mentesíti a kitoloncoltatás alól és munkavállalási engedélyt biztosít azoknak, akik törvénytelenül bevándorolt szüleikkel együtt, gyerekként érkeztek az Egyesült Államokba.
Az elnök egyidejűleg várhatóan rendelkezni fog a határőrizet megerősítéséről, a bűncselekményt elkövető illegális bevándorlók kitoloncolásának felgyorsításáról, valamint arról, hogy a fejlett technológiára épülő cégek által keresett, magasan képzett külföldi szakemberek könnyebben juthassanak amerikai vízumhoz.
A rendelet által érintettek száma nagyban függ majd attól, hogy az elnök hány évi tartózkodáshoz és egyéb feltételhez köti majd a legális ottmaradás lehetőségét. Az elnöki intézkedés kedvezményezettjei a latin-amerikai származású bevándorlók lesznek. Az ilyen gyökerekkel rendelkező amerikai állampolgárok túlnyomórészt a Demokrata Párt szavazói, ugyanakkor nem egyértelmű, hogy milyen hatással lesz az intézkedés a társadalom egészére.
Az NBC News és a The Wall Street Journal médiumok legfrissebb közös közvélemény-kutatása szerint az amerikaiak 48 százaléka nem szeretné, ha Obama egyoldalú lépést tenne, 38 százalék támogatja, további 14 százalék pedig bizonytalan. A CNN-nek a november 4-i "félidős" választások idején elkészített exit pollja szerint ugyanakkor 57 százalék úgy véli, hogy az illegális bevándorlóknak esélyt kellene biztosítani helyzetük "kifehérítésére", és csak 39 százalék helyeselte volna az azonnali deportálásukat.
A bevándorlás szabályozásáról utoljára 1986-ben, Ronald Reagan elnöksége alatt fogadtak el törvényt az Egyesült Államokban, és ennek nyomán jelentősen megnőtt a legális külföldi munkavállalók száma az országban. 2007-ben George W. Bush is kísérletet tett a rendszer megreformálásra, ám azzal kudarcot vallott.
Obama a washingtoni helyi idő szerint csütörtök este 8 órára (közép-európai idő szerint hajnali 2-re) időzített bejelentést követően, pénteken Las Vegasba látogat, ahol a legnagyobb számban élnek érvényes tartózkodási iratokkal nem rendelkező bevándorlók.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk
A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk
- Megfordult a trend: meredeken csökken a brit bevándorlás 5 hónapja
- Megtorpant a munkaerő-migráció: ötödével kevesebb bevándorló érkezett a gazdag országokba 6 hónapja
- Repkednek a milliók – Így alakultak a parlamenti alkalmazottak bérei 6 hónapja
- Brutális szigorítás Nagy-Britanniában: nyelvvizsga nélkül nincs munkavállalás 6 hónapja
- Elég a méltatlan nyugdíjakból – országos népszavazás jöhet 9 hónapja
- Amit a gyáralapításról tudni kell 9 hónapja
- Kik szívják el az agyakat 2025-ben? 10 hónapja
- Trump: a keményen dolgozó migráns munkással kivételt kell tenni 10 hónapja
- Ki fogja elvégezni a "piszkos munkát", ha szigorítják a bevándorlást? 10 hónapja
- AI-szakértők és orvosok előnyben, másoknak szigor: jön az új bevándorlási rend 12 hónapja
- Pintér Sándor: a munkavégzés nem korlátlan és nem hosszabbítható meg automatikusan 13 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?