Önkormányzati állásközvetítő nyílt Újbudán
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatÖnkormányzati állásközvetítő nyílt a főváros XI. kerületében, az irodában a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) új kirendeltsége is helyet kapott.
Hoffmann Tamás (Fidesz-KDNP) polgármester a megnyitón arról számolt be: olyan újszerű programmal igyekeztek előállni, amely a kormányzati elképzelésekkel összhangban a munkába való visszajutást segíti. Mint mondta, olyan munkaközvetítő irodát hoztak létre, amely tanfolyamokkal és egyéb tanácsadással segít abban, hogy a munkához jutás minél teljesebb legyen.
Az irodában vállalkozók is intézhetik ügyeiket, a BKIK kirendeltségén együttes segítséget kapnak mind a munkavállalók, mind a munkaadók, cégek - ismertette Újbuda polgármestere.
Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára, a BKIK elnöke példaértékűnek nevezte az együttműködést. Kitért arra is, hogy a kamarai törvény módosulása plusz feladatokat ró a szervezetre, ugyanakkor lehetőséget is ad arra, hogy segítse Budapest vállalkozóit és ezen keresztül a munkavállalást is.
"Bízunk benne, hogy itt egy olyan kamarai szolgáltatást tudunk nyújtani az együttműködés keretében a vállalkozóknak, ami közvetve segíti a XI. kerületiek munkavállalását, és segíti a vállalkozókat is a különböző olyan termékek, mint a Széchenyi Kártya elérésében" - fogalmazott Szatmáry Kristóf.
Lőrinc Gergely, az Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője a vállalkozókkal való napi szintű kapcsolattartást ígért, szavai szerint "hidat képeznek a munkaadók és munkavállalók között". Hozzátette: cél, hogy a náluk jelentkező álláskeresők minél versenyképesebbek legyenek, ezért számítástechnikai- és angol nyelvtanfolyamot is indítanak, emellett pedig az álláskeresési technikákba is bevezetik az érdeklődőket.
Szatmáryné Jahl Angéla, a BKIK Tagcsoport Elnökök Kollégiumának elnöke arról beszélt, hogy a városrész és a szervezet között már korábban is szoros kapcsolat volt. Az új kirendeltségben teljes körű szolgáltatást érhetnek el a vállalkozók, így az adózási, pénzügyi, a Széchényi Kártyát érintő ügyekkel is ide fordulhatnak, továbbá intézhetik a kötelező kamarai regisztrációt is.
A megnyitón részt vett Kovács Péter (Fidesz-KDNP) XVI. kerületi és Szabolcs Attila (Fidesz-KDNP) XXII. kerületi polgármester is, akik az MTI érdeklődésére elmondták: kíváncsiak az újbudai tapasztalatokra, később pedig szívesen nyitnának hasonló irodát az általuk irányított kerületben.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?