kapubanner for mobile

Orbán a fizikai munkáért kampányol

A gyökerénél kell kezelni a bajokat, vissza kell állítani a munka, a fizikai munka becsületét – mondta a miniszterelnök a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács alakuló ülése előtt.

Mozdulatlanságra van ítélve a magyar gazdaság, Magyarország gyengesége a devizakitettség, ki kell törni ebből az ördögi körből – mondta Orbán Viktor. A kormányfő erőt, támogatást, friss gondolatokat vár a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácstól (NGTT).

Ha nem sikerül visszaállítani a munka, a fizikai munka becsületét, akkor semmilyen gazdaságpolitika nem lehet sikeres. A munkából, tisztességgel megélni kívánó magyarok számítanak rájuk. A válság utáni új idők győztesei lehetünk – ismételte meg a miniszterelnök. Szerinte a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács legfőbb célja, hogy Magyarországon 2014-ig Európa legversenyképesebb gazdasági környezete alakuljon ki - tette hozzá. Orbán Viktor közölte: a feladat végrehajtása komoly erőfeszítést igényel mindenkitől, az NGTT-nek választ kell adnia többek között arra, hogy az állam és a családok adóssága hogyan csökkenhet, miként lehet még több munkahelyet teremteni. Mindenkinek van véleménye, ezért érdemes mindenkit bevonni a konzultációba - mondta a miniszterelnök.

Az NGTT-t az Országos Érdekegyeztető Tanács helyett hozták létre. A testületnek döntési joga nincs, csak ajánlásokat fogalmazhat meg. A tanács megalakításáról szóló törvényt nyáron fogadták el.

37 delegálásra jogosult szervezet kérte a képviseletét az NGTT-ben, ezek közül 12 munkaadói, 6 munkavállalói érdekképviselet, illetve érdekképviseleti szövetség, de a tudomány és az egyházak, valamint a civilszervezetek részéről is többen részt vesznek a tanács munkájában.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
NAV: eddig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást

Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk

Felmérés: ezért hagyják el sokan a magyar egészségügyet

A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk

Ezekkel a diplomákkal lehet a legkevesebbet keresni, mégis több százan választják őket

Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk