kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Öt dolog, amit Cseh Lacitól tanulhatunk

A magyar klasszis úszó szerdán aranyérmet nyert 200 méteres pillangóúszásban a kazanyi világbajnokágon. Tíz év után győzött újra világversenyen. Cseh László diadala és létrejöttének körülményei több tanulsággal is szolgálnak a karrierépítésben, a munkahelyen.

1. Ne légy a sztereotípiák rabja
Cseh Laci – ahogyan egy ország hívja – első felnőtt világversenyét 17 évesen, 2003-ban vívta a barcelonai világbajnokságon. Azóta mindenhonnan érmekkel távozott. Úszásban nagyon ritka, hogy valaki 12 éven át és még 30-hoz közeledve is a topon legyen. A közvélemény is inkább érmet, mintsem győzelmet várt tőle, azt feltételezve, hogy már túl van pályája csúcsán, a fiatalok pedig jönnek fel. A júliusi országos bajnokságon például egy 19 éves vetélytársa, Kenderesi Tamás megelőzte a 200 méteres pillangóúszásban.
Tanulság: Az „átlagok”, a „kisebb valószínűség”, a „negatív példák sora” azonban senkit se tántorítson el attól, hogy megpróbáljon valamit. Felejtsd el azokat a szlogeneket, hogy „45 felett nem kellek a munkaadóknak”, „ide biztosan nagy a túljelentkezés”, „csak kapcsolatok útján lehet jó állást kapni”. Ha megvan a kellő kitartás, hit, munka, akkor a sztereotípiákat is felül lehet írni.

2. Válts trénert / munkahelyet, ha nem tudsz fejlődni
Cseh Lacit tizenkét éves kora óta Turi György mesteredző készítette fel a versenyekre a Budapesti Spartacusban, majd a Kőbánya SC-ben. Ennek eredménye: világbajnoki cím (2005), 11 Európa-bajnoki arany, három olimpiai ezüst (2008) és két bronzérem (2004, 2012) és még sok érem világ- és Európa-bajnokságokról. Laci tavaly év végén úgy érezte, hogy nem tud tovább fejlődni, de még szeretne úszni, sikereket elérni. Váltásra szánta el magát: 17 éven át tartó edző-tanítvány kapcsolatból lépett ki és Budapest helyett Egerben új trénerrel, Plagányi Zsolttal folytatta. „Január óta új életem van. Most minden kijött belőlem, ami az új impulzusoknak is köszönhető” – nyilatkozta mosolyogva a kazanyi éremátadó után.
Tanulság: Merj kilépni a megszokott keretek közül, ha úgy érzed, kiégtél vagy nem vagy képes az előrelépésre.

3. Fókuszálj a legfontosabbra
Cseh Laci vegyesúszóként robbant be a világ élvonalába és ebben nyerte a legtöbb érmet. Ez a legkedvesebb versenyszáma. A kazanyi világbajnokságon azonban kiderült, 200 méteres pillangón jobbak az esélyei. Azonban a pillangó döntőjét és a 200 méteres vegyes előfutamát – ahol szintén éremesélyesként tartották számon - ugyanazon a napon rendezték. Az előfutamot már reggel, a döntőt délután. Laci eldöntötte, hogy nem indul el a vegyesen, hanem 100 százalékig a pillangóra koncentrál. Végül hatalmas küzdelemben, két tizedmásodperccel előzte meg dél-afrikai riválisát.
Tanulság: Ne akarj mindenben győzni. Egy célt tűzzél ki, és arra 100 százalékig arra koncentrálj.

4. Ne félj külső segítséget igénybe venni
Az úszók számára a versenyzés nem csupán a fizikai felkészülésről szól. Legalább olyan fontos a lelki tréning, hogy abban a 2 percben mentálisan is a topon legyen a versenyző. Az élversenyzők munkáját sportpszichológusok segítik és az edző is fontos lelki támasz. „Folyamatosan oldani kellett benne a görcsöt, hogy felszabadultan, önmagát adva, olykor még egy kicsit lezserül és vagányan versenyezzen” – nyilatkozta edzője az Indexnek a verseny után.
Tanulság: Nem szégyen, hanem jó döntés pszichológus vagy coach segítségét igénybe venni, ha valami problémát érzékelünk. Például nem látjuk karrierünk következő lépcsőjét, vezetőként nem vagyunk urai a helyzetnek a munkahelyen, rosszul szerepelünk állásinterjún.

5. A csúcson is maradj önmagad
Cseh Laci már most a magyar úszás történetének egyik legnagyobb alakja. Sokan hajlamosak a siker és a pénz birtokában elengedni magukat, lekezelően viselkedni, kérkedni az anyagi helyzettel, bulvárhőssé válni. Laci minden megnyilvánulása természetes. Nyilatkozataiból sugárzik, hogy megmaradt annak a szerény, „földön járó”, időnként önkritikus, az úszást imádó srácnak, mint aki 2003-ban tinédzserként bemutatkozott a világelitben. És ettől az önazonosságtól is annyira szimpatikus.
Tanulság: Ne próbálj meg szerepet játszani, se állásinterjún, se vezetőként. Akkor leszel igazán hiteles a környezet szemében, ha önmagadat adod erősségeiddel, esendőségeddel.

Fotó: Cseh László Facebook-oldaláról

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek