kapubanner for mobile

Ötezer főt küld el a MÁV?

Tömeges elbocsátás és harmincmilliárd forintos megszorítás lehet az idén a MÁV Zrt.-nél az érdekképviseletek szerint - írja a pénteki Magyar Nemzet.

images

A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) tudomása szerint ötezer főt, azaz a vasutasok egynegyedét bocsátaná el az idén a MÁV Zrt., ezért a Vasúti Érdekegyeztető Tanács összehívását sürgeti - ismerteti a napilap.

A szakszervezet szerint kedden egy, a MÁV menedzsmentjéhez tartozó személy részéről olyan tájékoztatás hangzott el, hogy a megszorító intézkedésekben foglalt elvárásokra való tekintettel a MÁV létszámát ez évben minél előbb több mint ötezer fővel kívánják csökkenteni.

"Mivel a négyéves, illetve az idei évre vonatkozó foglalkoztatáspolitikai megállapodás ilyen méretű létszámcsökkentést sem a MÁV Zrt-nél, de összességében a tulajdonában lévő társaságok vonatkozásában összevontan sem tesz lehetővé, szükségesnek tartjuk a híresztelés valóságtartalmának vizsgálatát" - olvasható a tárgyalásokat kezdeményező levélben.

Gaskó István, a VDSZSZ elnöke a lapnak nyilatkozva hangsúlyozta, jelenleg tizenkilencezer fő a vasutasok létszáma, azaz a tervek szerint egynegyedüket bocsátaná el a társaság. Mivel egy ilyen elképzelést "nem lehet elfogadni", minden bizonnyal új ponttal bővül a szakszervezet követelése.

Magyar Nemzet
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
110 új munkahely jön létre Mezőtúron

A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk

50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban

A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk

Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál

A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk