Megjelent: 12 éve

OTP SZÉP-kártya: már 8000 elfogadóhely

Az OTP Széchenyi Pihenőkártya (OTP SZÉP kártya) közel 300 000 felhasználója országszerte már több mint 8000 elfogadóhely közül választhat, ha egyszerűen és gyorsan szeretné kiegyenlíteni számláját.

images

Az OTP SZÉP kártya kibocsátója, az OTP Pénztárszolgáltató Zrt. az első negyedév végéig több mint 8000 elfogadóhellyel kötött megállapodást, amelyek a szabadidős programok széles skáláját teszik elérhetővé a 300 000-et meghaladó kártyabirtokos számára.

Azok, akik nyaralni és pihenni szeretnének, több mint 5700 szálláshely közül választhatnak, köztük a Danubius Hotels, vagy épp a Hunguest Hotels szállodái közül. Akik épp nem utaznának el, de szívesen felkeresnének egy éttermet, vagy kávézót SZÉP kártyájuk segítségével ezt is megtehetik a Starbucks, a Burger King, a Don Pepe vagy a további 7000 vendéglátóhelyi partner valamelyikénél.

Az aktív pihenés szerelmesei szintén találhatnak számukra megfelelő elfogadóhelyeket az OTP SZÉP kártya hálózatában, ugyanis számos fővárosi és vidéki edző- és fitneszterem mellett olyan uszodák és fürdők is elfogadják a plasztikot, mint a Dagály Fürdő vagy az Aquaworld Élményfürdő. És ha valaki egész más jellegű kikapcsolódásra vágyna: a Széchenyi Pihenőkártya szabadidős alszámlájával akár a Fővárosi Állatkertbe vagy az Operettszínházba is belépőjegyet válthat.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk