kapubanner for mobile

Petíciót írtak tanárok a köznevelési törvény ellen

Petíciót juttattak el november 3-án Kövér Lászlóhoz a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola tanárai, akik a köznevelési törvény vitájának elhalasztását követelik a dokumentumban - adta hírül a Magyar Hírlap.

"Nem tudjuk elfogadni a köznevelési törvénytervezetet, ezért a tárgyalás elhalasztását és egy nemzeti oktatási kerekasztal felállítását követeljük. Mivel az oktatási államtitkárság eddig egyáltalán nem vette figyelembe a javaslatainkat, úgy döntöttünk, magasabb szervhez, az Országgyűlés elnökéhez fordulunk" - olvasható a 2600 pedagógus, szülő és szimpatizáns által aláírt petícióban.

"A petícióhoz 77 iskola csatlakozott, továbbá rengetegen jelezték, hogy támogatják a kezdeményezést" - mondta el az akció egyik szervezője, Tolnner József. A tiltakozók szerint a törvény drasztikus óraszám-növekedést és tömeges elbocsátásokat irányoz elő, a kidolgozást pedig nem előzte meg elégséges szakmai, és érdekvédelmi egyeztetés. "A tervezet a pedagógusokat nem alkotó embernek, hanem végrehajtó közszolgának tekinti. Közszolgálatot akarunk végezni, de nem szolgaként, hanem autonóm értelmiségként" - áll a petícióban.

A tanárok szerint a tervezet hamisan állítja, hogy növeli a szakmai önállóságot, a centralizáció pedig véleményük szerint lehetetlenné teszi az alkotószellemű helyi pedagógiai műhelyek működését.

Magyar Hírlap/edupress.hu


  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
6,1 millió vezető felkészületlen: ki gondoskodik a mentális jólétről?

Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk

Körömlakkos trükkel szimulálta a munkát a dolgozó – fegyelmi eljárás alá került

Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk

Rendkívüli bejelentés: Magyar Péter a NAV-nak adna új, erős jogköröket

Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk