Prof. Dr. habil Noszkay Erzsébet CSc, a Változás- és Válságmenedzserek Országos Egyesületének elnöke
Noszkay Erzsébet neve már a rendszerváltást megelőzően összeforrott a szervezetek egészséges és beteg jelenségeivel, azok diagnosztizálásával, valamint a szervezetek gyógyításával. Az igazi jelentőségét és rangját ez a szaktudás a piaci viszonyok között nyerte el, így nem véletlen, hogy Noszkay Erzsébet több éve a VOE alelnöke, s immár harmadik cikluson át elnöke.
Ezt követően hat éven át főállású kutatóként dolgozott (SZÁMKI, SZÁMALK, MTA, majd az Ipargazdasági Kutató Intézet). Ezt követően immár, több mint 20 éve oktat a felsőoktatásban, a praxisnak azonban soha nem fordított hátat. Pályája kezdetén úgynevezett belső tanácsadóként (elsősorban informatikai, üzemszervezési, ill. vezetésfejlesztési területen) dolgozott, majd 1996 óta saját tanácsadó cégében a NOMEN & B. Menedzsment- és Üzleti Tanácsadó Bt.-ben tevékenykedik (fő tanácsadási területek: üzletviteli tanácsadás, változás- és válságmenedzsment, tudásmenedzsment, KKV- k menedzsmentje, stb.), amely oktatóként biztos talajt, és kutatásaihoz saját empirikus lehetőséget is biztosít.
A gyakorlat és a tudomány szerves egységét, egyensúlya fontosságának tudatos fenntartását soha nem tévesztette szem elől. Pályája elejétől tanulmányozta a szocialista iparvállalati gyakorlat jó megoldásait, hasznos kísérleteit (így pl. a Csepel Vas- és Fémművek vezetésfejlesztési modelljei), épp úgy, mint az ellentmondásokat. Így hamar felfigyelt az iparvállalatok vezetésének anomáliáira, és a vállalatok működésére is kiható vezetési rendszer hatékonyságának, eredményességének kérdéseivel és kölcsönhatásaival kezdett el foglalkozni. 1974-ben meghatározó jelentőségű közös munkája látott napvilágot a Közgazdasági Szemlében (társszerző: Kárpáti Pál), amely nemcsak a hazai szakmai közvélemény körében, de még a tengerentúlon is visszhangra lelt. Kutatásainak e vonulata képezte, az immár 37 éve végzett, a vállalatdiagnosztikai, a vállalatok egészséges és beteg jelenségeire, majd a rendszerváltás után a nagyobb vállalatok, illetve a kkv-k változás- és válságjelenségeire vonatkozó módszertani fejlesztő, illetve változás- és válságszakértői tanácsadó tevékenységét is.
Kutatásainak másik vonulatát az informatikai alkalmazások képezik. Hazánkban elsőként hívta fel a figyelmet az informatikának a vezetés rendszerében, a menedzsmentben betöltött szerepére. Rámutatott és bebizonyította, hogy az információ, gazdálkodásra érdemes erőforrás, amellyel önálló hozzáadott érték hozható létre. Kandidátusi értekezésében (integráló vezetés informatikai modellje) elsőként alkalmazta a S-gráf modellt vállalati elemzési célokra. Ezt a modellt és a gráf módszert számos tudományos kutatásában és módszerfejlesztéseiben is hasznosította, jelenleg épp a TM kutatásai területén.
A multidiszciplinárisan végzett kutató-fejlesztő és tanácsadó tevékenységeképp készült módszerek: a PALWONS vállalatátvilágítási-, diagnosztizálási és szervezetfejlesztési módszer (első verzióját 1979-ben Kárpáti Pállal közösen fejlesztették ki), a MI - BUSINESS I., a kisvállalkozások-menedzselésének szakértői rendszer-szoftvere, a NOB módszer (KKV cégépítés-növekedés változásmenedzselési-, és "újraélesztési" módszere), s az O&TUMEN a menedzser kompetenciafejlesztés tudásmenedzsment módszere.
A Magyar Tudományos Akadémia Vezetés- és Szervezéstudományi Bizottságában 1993 óta tagként, majd 2008 óta alelnökként tevékenykedik (www.mta.hu), és ugyanott alapító elnökként létrehozta, és jelenleg is vezeti a 2003-ban Tudásmenedzsment Albizottságot (www.tudasmenedzsment.org).
Kutatásainak, módszertani fejlesztéseinek fontos eleme az oktatási munkájában való hasznosítás is. Számos felsőoktatási intézményben oktatott, és oktat ma is, nemcsak az alapképzésekben (BA), de a MSc, MBA, de a doktori képzésekben is. Számos tanítványa közül ma már több is oktató - kutató, illetve magas beosztású vállalati-, banki menedzser, vagy vezető tanácsadó. Több tanítványa végzett PhD-t, nyert tudományos díjat, pl. OTDK- n, sőt Harsányi István díjat is. Legkiválóbb hallgatói közül 2005-ben, majd 2007-ben, s legutóbb 2009-ben - szupervízori felügyelete mellett - egy-egy tanítványa nyerte el a kétévente kiadásra kerülő az "Év Válságmenedzsere" díjat.
Szakmai szervezetek közül: a Változás- és Válságmenedzserek Országos Egyesületének elnöke (www.valsagmenedzser.hu), a BKIK Tanácsadó Osztály alelnöke (http://www.tanacsadasok.hu), EETOSZ, SZMT, SOL - Magyarország, Neumann János Számítógép - Tudományi Társaság tagja. Szervezeti tagságai között karitatív tevékenységű akad.
Nemzetközi kapcsolatai főleg francia nyelvterületről valók. Legkedveltebb hobbijai: elsősorban az immár négy évtizede gyakorolt jóga, a könyvolvasás, színház, de szívesen járja férjével a természetet és gondozza kiskertjét is.
- 2025.12.03Humán controlling A képzés során megtanulhatja, miként támogathatja a controlling szemlélet a HR-stratégiát. Megmutatjuk, hogyan tervezze és kontrollálja a személyi jellegű ráfordításokat, elemezze a munkaerő költségeit és megtérülését, valamint, hogyan alkalmazza a teljesítménymenedzsment és a humán tőke elemzés legfontosabb módszereit a vállalati hatékonyság növelése érdekében.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese a közszféra szervezetei kategóriájában a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék.... Teljes cikk
„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese, az 51-500 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában, az Észak-zalai Víz- és... Teljes cikk
„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese az 1-50 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában a Webstar Csoport Kft. Bertók... Teljes cikk
- Változásmenedzsment: az AI hatása a munkavállalói elégedettségre és elkötelezettségre 1 éve
- Így kell feldolgozni a változást, ha kopogtat az ajtón 1 éve
- A hozzáállás és az AI tudás lesz a döntő az állásra jelentkezésnél 1 éve
- "Komoly kihívás egy rohanó vonat előtt cserélni a síneket" - így látták az évet a HR vezetők: Endrei-Kiss Judit, RTL 2 éve
- Nem próbálkoztunk megtartással: Kőszegi Enikő a Rába modernizációjáról 2 éve
- Ha hirtelen távozik az ügyvezető: ekkor lép be az interim CEO 2 éve
- Sebtapasz - gondolatok a szervezeti változásról 2 éve
- Dragománt olvas és a változásmenedzsmentben képzi magát Magyar Miklós 2 éve
- Így néz ki a HR digitalizáció a gyakorlatban 2 éve
- Bauer Dávid, HR igazgató: Ki kell tölteni a tereket megfelelő tartalommal - élet az új MOL Campuson 2 éve
- Fogalmak és kifejezések, amelyek érdekli a munkavállalókat 2 éve

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?