kapubanner for mobile

Rekordfizetés négyhónapnyi munkáért

Több mint 11 millió dolláros (közel 1,8 milliárd forintos) fizetést kapott a Delta Airlines vezérigazgatója tavaly négy hónap után - írja az msnbc.com. Richard Anderson fizetése azért lett érdekes, mivel a harmadik legnagyobb amerikai légitársaság rekordmértékű veszteségekről számolt be első negyedéves jelentésében.

Anderson tavaly szeptemberben vette át a Delta vezérigazgatói posztját, az év utolsó négy hónapjában összesen 11,3 millió dollárnyi fizetést vett fel a cégtől. A cégvezető havi fizetése 200 ezer dollár volt, emellett 289 ezer dolláros jutalmat is kapott. A fizetés legnagyobb részét azonban a részvényjuttatások és egyéb opciós bérek jelentették, melyek 10,6 millió dollárt tettek ki. Mindezek mellett Anderson 238 ezer dollárnyi nyugdíjkiegészítést is kapott, valamint a személyes költségeit is fedezte a cég.

Az új vezérigazgató kinevezése utáni négy hónapban közel 12 százalékkal esett a Delta-részvények árfolyama a New York-i tőzsdén, azóta pedig ismét közel a felére zuhant az árfolyam. 2007 negyedik negyedévében a légitársaság 70 millió dolláros veszteséget könyvelhetett el, a vállalat szerint ez elsősorban a tartósan magas olajárnak köszönhető, de az eredmény még így is jobb volt, mint egy évvel korábban.

A Delta a múlt héten jelentette be, hogy a tervek szerint egyesülne a Northwest Airlines-szal, hogy így megosztva a költségeket csökkentsék veszteségeiket.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek