Rendkívüli gyorssegélyt kapnak a jövedelem nélkül maradt művészek
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület által megítélt összeg 50 ezertől 140 ezer forintig terjedhet.
Hatvanmillió forintos rendkívüli szociális támogatási keretet hoz létre az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) a koronavírus-járvány második hullámában bevezetett korlátozó intézkedések miatt nehéz helyzetbe került előadóművészek megsegítésére. Az EJI szerdai közleménye szerint a rendkívüli szociális támogatást minden, a megadott feltételeknek megfelelő előadóművész (zeneművész, színművész, táncművész, artistaművész) azonos feltételekkel igényelheti. A megítélhető összeg az eltartottak számától, az egy háztartáson belüli egyéb jövedelmektől függően 50 ezertől 140 ezer forintig terjedhet.
A kérelmeket kizárólag elektronikus úton, december 4-ig lehet benyújtani, azokról az egyesület gyorsított eljárással, még karácsony előtt dönt. Ha a benyújtott igények meghaladják a támogatás rendelkezésre álló forrásait, előnyben részesülnek azok az előadóművészek, akik a 2020 márciusában elrendelt veszélyhelyzet ideje alatt nem kaptak az EJI-től rendkívüli szociális támogatást, illetve azok, akik magukon kívül más személyeket is eltartanak. Mint rámutatnak, a járványhelyzet miatt országszerte betiltott rendezvények ismét jelentős jövedelemkiesést okoznak az előadóművészeknek. "Jóllehet, a károk elhárítása elsősorban állami kötelesség, azonban az egyesület ezúttal is feladatának tartja, hogy a tavaszi támogatáshoz hasonlóan most is azonnal lépjen a rászoruló előadók megsegítése érdekében " - írják, hozzátéve, hogy az EJI a bajba jutott előadókat saját forrásból segíti, amelynek fedezetét a jogdíjak biztosítják.
"Az EJI feladatának tekinti a hazai előadóművészek egzisztenciális, jogi és szociális helyzetének javítását, így az eddigi és további intézkedéseivel is mindent megtesz azért, hogy a koronavírus-járvány okozta negatív következményeket enyhítse és segítséget nyújtson a bajban" - idézi a közlemény Gyimesi László, az EJI elnökét. Tavasszal az EJI 90 millió forintos segélyezési keretet állapított meg, amelyből áprilisban és májusban folyósított a rászorultaknak.
MTI

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?