Rosszul járnak az átlag alatt keresők is az új adótörvényekkel
Benyújtotta a kormány pénteken a parlamentnek az adócsomagot, így már körvonalazódnak a jövő évi keresetek. Az elképzelés szerint havi 202 ezer forintos bruttó fizetés felett továbbra is 20,32 százalék marad az szja. Az ennél alacsonyabb keresetnél a félszuperbruttó és az adójóváírás megszűnése miatt valójában emelkedik az adóterhelés, adja hírül a Népszabadság.
A félszuperbruttó fenntartására a kormány indoklása szerint azért van szükség, hogy az szja-t érintő módosítások nyomán rosszabbul járó, alacsony bérjövedelemmel rendelkező adózókat kompenzálni lehessen. Ennek módja és folyamata még nem ismert, annyit azonban már lehet tudni, hogy azok a munkáltatók számíthatnak segítségre, akik legalább ötszázalékos bérfejlesztést hajtanak végre, ami egyébként egybeesik a kormány versenyszférára vonatkozó béremelési javaslatával - mondta Kalocsai Zsolt, az RSM DTM adótanácsadó elnök-vezérigazgatója.
- A cafeteria juttatást is újraszabja az szja módosító javaslata. Így például a meleg étkezésre használható utalvány havi 5 ezer forintig számít béren kívüli juttatásnak. Ugyanakkor a vendéglátó kártyával igénybe vett meleg étkezés - ideértve az üzemi konyhát is - évi 150 ezer forintig számít béren kívüli juttatásnak.
- Az EKHO törvény annyiban módosul, hogy az így adózók körét az új nomenklatúra szerint sorolja át a módosítás, de - az indoklás szerint - érdemben nem változik a személyi kör. A magyarázó szabályok idesorolják a szakképzett edzőket, a hivatásos sportolókat és a sportvezetőket is.
- A biztosított (munkavállaló) által fizetendő egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulék mértéke 7,5 százalékról 8,5 százalékra emelkedik. Az egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékon belül a természetbeni egészségbiztosítási járulék 4 százalék marad, a pénzbeli egészségbiztosítási járulék 2 százalékról 3 százalékra emelkedik, a munkaerő-piaci járulék pedig 1,5 százalék marad. Az egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulék minimális alapja az év első napján érvényes minimálbérről annak másfélszeresére emelkedik. Az állam a beszedett járulékból az Egészségbiztosítási Alapnak a jelenlegi 76,19 százalék helyett 78,26 százalékot utal át jövőre, a maradék a Munkaerő-piaci Alapé.
- A törvényjavaslat kiegészíti az szja-törvénynek azt a mellékletét, amely az adómentes tevékenységeket sorolja fel. Eszerint adómentes az orvos rezidensek ösztöndíja, amennyiben azt a Rezidens Támogatási Program keretében kapják.
Az átlagos keresetűek (bruttó 202 ezer forint) kétezer forinttal vihetnek haza kevesebbet jövőre, mint az idén. Az egy vagy két gyermeket nevelőknél is 220 ezer forintnál fordul át nyereségbe, míg a három vagy több gyermeket nevelők mindenképpen rosszul járnak az új adótáblával, s csökkennek a nettó keresetek. Az átlagbér esetében ez náluk is kétezer forintos érvágást jelent.
Az átlag alatt keresők járnak a legrosszabbul az LMP szerint
Az LMP szerint Fidesznek "köszönhetően" 2012-től több adót fizetnek azok, akik már jelenleg is az átlag alatt keresnek. Először is több személyi jövedelemadót, hiszen az adójóváírás megszüntetésével és a szuperbruttó részleges kivezetésével ismét csak az alacsony jövedelműek terhei nőnek, ahelyett, hogy a problémák fő forrását, "a bukott egykulcsos adót vonnák vissza" - írták az MTI-nek eljuttatott közleményükben. Szerintük sokkal egyszerűbb és igazságosabb lenne egy háromkulcsos, progresszív jövedelemadózás, amely csökkentené az alacsony jövedelműek terheit és méltányosan növeli a gazdagok hozzájárulását - húzták alá. A kormány a legszegényebbek terheit is növeli, amikor az általános forgalmi adó kulcsát a "világviszonylatban egyedülálló", 27 százalékos szintre emeli, és "ezzel újabb több százmilliárdos többlet terhet pakol a lakosság nyakába" - olvasható a közleményben.
Az LPM-s képviselők úgy vélik: a vállalkozások is nagyobb terhekkel szembesülnek, amivel lényegében a Fidesz saját munkahelyteremtési célkitűzéseit "végzi ki a nagy nyilvánosság előtt".
Mint írták, az "Orbán-Matolcsy páros" foglalkoztatási krízishelyzetben szélesíti a kis- és középvállalkozások által fizetendő járulékalapot, és további 1 százalékponttal emeli a munkavállalói járulékokat.
Hozzáteszik: az egykulcsos adó visszavonásával és a környezetszennyezést sújtó zöld adók bevezetésével adottak lennének a feltételek a munkavállalói járulékok azonnali, 2 százalékpontos csökkentésére, és a leghátrányosabb térségek, alacsony képzettségűek legális foglalkoztatásának bővítését lehetővé tevő járulék elengedésére.
Népszabadság/MTI
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
A leggazdagabb és a legszegényebb országok közötti különbség Európán belül több mint hússzoros, az EU-n belül pedig több mint tízszeres. Teljes cikk
Egy friss tanulmány szerint három dologra van szükség, hogy növeljük mentális élességünket. Teljes cikk
A NAV közzétette a 2026. évre vonatkozó ellenőrzési tervét, amely világosan jelzi, hogy a hatóság a következő hónapokban is adatvezérelt,... Teljes cikk
- A munkahelyi ivás kora lejárt? Átalakul, hogyan barátkoznak ma a kollégák 6 napja
- Alvásért, sorban állásért és ölelésért fizetnek? – A 10 legfurcsább munka, ami tényleg jól fizet 1 hete
- Egy hónapig lehet még kérni az szja-bevallás tervezetének postázását 1 hete
- Élet 50 felett: már nem a karrier, hanem az én számít igazán 2 hete
- Az amerikai dolgozók mindössze harmada érzi úgy, hogy rugalmas 2 hete
- Kevesebb szja, több nyugdíj: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a Tisza Párt 3 hete
- Megjelent a rendelet, eddig az összegig adómentesek az üzleti ebédek - mutatjuk a részleteket! 3 hete
- Eleged van mindenből? Fizikai munkások jelentkezését várják az Antarktiszon 3 hete
- NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz 4 hete
- A friss számok szerint soha nem volt ilyen magas az átlagbér - mi áll a háttérben? 1 hónapja
- A középosztály tűnik el először? Megdöbbentő adatok az AI és a munka jövőjéről 1 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben