Spanyolországban nőtt a munkanélküliség
Spanyolországban 1,2 százalékkal, több mint 50 ezerrel nőtt a munkanélküliség augusztusban - közölte a spanyol munkaügyi tárca.
A munkaügyi központok adatai alapján készült jelentésből kiderült: ilyen mértékű növekedésre 2010 augusztusa óta nem volt példa az év nyolcadik hónapjában, amelyben egyébként hagyományosan nő a munkanélküliség, mivel a turisztikai főszezon végén lejárnak a határozott idejű munkaszerződések.
Épp ezért a legnagyobb mértékben, több mint 45 ezerrel a szolgáltatói szektorban növekedett a munkanélküliek száma a dél-európai országban augusztusban.
Spanyolországban éves összehasonlításban tavaly augusztushoz képest 3,6 százalékkal, több mint 116 ezerrel lett kevesebb állástalan. A múlt hónapban összesen 3,06 millióan szerepeltek a munkanélküli nyilvántartásokban.
Az ügyvezető szocialista spanyol kormány idén a munkanélküliség további csökkenésével és 14 százalékos munkanélküliségi rátával számol a múlt évi 14,45 százalékos ráta után.
2008-ban a gazdasági krízis kezdetén 13,9 százalékos volt a munkanélküliség Spanyolországban. 2012-ben érte el a mélypontot 5,9 millió munkanélkülivel, ami 26,2 százalékos munkanélküliségi rátát jelentett.
MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?