Személyre szabott ajánlórendszer a technológia segítségével
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatHazai és nemzetközi kkv-knak készült a Gravity R&D fejlesztése, amely minimális IT tudással is elérhetővé tesz egy ajánlórendszert, amellyel az internetes eladások forgalma növelhető a testre szabott javaslatoknak köszönhetően, közölte a cég.
Az e-kereskedelem azon kevés szektor egyike, amely töretlenül fejlődik az elmúlt 10 évben mind hazai, mind nemzetközi viszonylatban. Bár szakértők szerint Európában a bővülés üteme kicsit lassuló tendenciát mutat, de az öreg kontinens GDP-jén belül a szektor aránya 2020-ra elérheti a 6 százalékot (ez a szám 2009-ben 1,27 százalék volt). A digitális piac terjedése terén hazánk sem szégyenkezhet: a SzEK.org 2014-ben 273 milliárd forintos forgalmat mért, ami 26 százalékos bővülést jelent. A növekvő piaci tortához természetes módon egyre többen szeretnének hozzáférni, amelynek következtében egyre több kis- és középvállalkozás tűnik fel a nagyok mellett.
KKV-k: nem behozhatatlan a hátrány
A KKV-k komoly versenyhátrányból indulnak az e-kereskedelmi piacon, amelyek közül az egyik legjelentősebb a megfelelő informatikai erőforrások hiánya: egyrészt a kisebb cégek nehezen engedhetik meg maguknak a bonyolult IT fejlesztések elvégzésére képes szakemberek alkalmazását, másrészt csak kevesen tudják kifizetni azokat a programokat, amelyekkel a nagyobb szereplők egyedi, személyre szabott szolgáltatásokat képesek nyújtani. Ilyen a Gravity által kifejlesztett Reco, ami kifejezetten a kkv szektor igényeire lett szabva: a rendszer minimális IT tudással fél óra alatt integrálható a weboldalba, már az alapbeállításokkal is jelentős növekedést eredményez a forgalomban és a testre szabott javaslatoknak köszönhetően növeli a vásárlási élményt.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?