kapubanner for mobile

Tartós munkaerővé kell tenni a megváltozott munkaképességűeket

Meglepően nagy az érdeklődés a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatása iránt, sok esetben munkaerőhiányra panaszkodnak a cégek. Ez részben a rehabilitációs hozzájárulás emelésének köszönhető, de tartósan elhelyezkedni csak a szakképzett és rehabilitációban részt vett fogyatékos munkavállalók tudnak.

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány (FSZK) számítása szerint a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatottságának aránya mélyen átlag alatti, mindössze 6-10 százalék körüli. Ez a hazai munkanélküliségi mutatókat tovább rontja, ráadásul a fogyatékos személyek arányának emelkedése miatt egyre több, a gazdaságban aktívan részt nem vevő felnőttet jelent.

Az FSZK szerint önmagában a rehabilitációs hozzájárulás megemelése nem elegendő, a munkaadók a feladatot jól ellátó fogyatékos személyeket keresnek.

A vállalati szférában több ezer fogyatékos és megváltozott munkaképességű személy talált újra állást, de tartós foglalkoztatásuk a munka világára felkészítő szakképzés és a társadalmi beilleszkedést támogató rehabilitáció minőségén múlik - erre kívánja felhívni az érintettek és a szakma figyelmét az FSZK.

A közalapítvány közel tízéves szakmai tapasztalattal rendelkezik a fogyatékos személyek munkavállalását segítő rehabilitáció és szakképzés támogatásában, szakmai irányításában. Jelenleg fogyatékos felnőttek rehabilitációját, álláskeresését és 429 hátrányos helyzetű fiatal szakmaszerzését támogatják két oktatási intézmény, valamint jelentős országos civil szervezetek együttműködésével.

Országos Sajtószolgálat
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
NAV: eddig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást

Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk

Felmérés: ezért hagyják el sokan a magyar egészségügyet

A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk

Ezekkel a diplomákkal lehet a legkevesebbet keresni, mégis több százan választják őket

Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk