kapubanner for mobile

Tízmilliárd forintos támogatás jut pedagógiai, oktatási programokra

A kormány tízmilliárd forintot költ az esélyegyenlőséget növelő pedagógiai, oktatási programokra és a halmozottan hátrányos helyzetű, leginkább cigány fiatalok tanulásának támogatására. Az ösztöndíjak átalakításával tizenegy százalékkal többen kaphatnak segítséget - hangzott el a Magyar Rádió műsorában.

A program egyik pillére az integrációs pedagógiai rendszer - jelentette be mai tájékoztatóján Balog Zoltán társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár. Beszámolt arról is, hogy idén 7,1 milliárd forint áll rendelkezésre, amelynek egyik részét, 3,4 milliárd forintot szeptembertől fordítják a pedagógusok ilyen irányú támogatására. A kormány várakozásai szerint 71 ezer halmozottan hátrányos helyzetű, köztük roma tanuló és 23 ezer óvodás korú gyermek tud majd részt venni a programban.

Az államtitkár elmondta: összevonták az Útravaló és a Macika ösztöndíjprogramot, és megemelték a pályázati alapot is, amelyből a hátrányos helyzetű diákok, illetve az őket segítő pedagógusok havonta mintegy hét-tíz ezer forintos támogatást kaphatnak. A két programra együtt 7,5 milliárd forintot szán a költségvetés.

Balog Zotlán tájékoztatott arról is, hogy a kormány több egyházzal együttműködve összesen 110 millió forinttal segíti keresztény roma felsőoktatási szakkolégiumok elindítását.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek