kapubanner for mobile

Több dolgozó bérével tartozik a Diósgyőri Öntöde

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Nyolcvan dolgozójának nem fizetett bért a Diósgyőri Öntöde Kft. - írta pénteki számában az Észak-Magyarország.

Eddig harminckét jogerős fizetési meghagyást bocsátott ki a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Bíróság a Diósgyőri Öntöde Kft. egykori dolgozóinak kérésére, akik így próbálnak hozzájutni elmaradt munkabérükhöz.

Tománé Szabó Rita, a megyei munkaügyi bíróság elnöke a napilapnak úgy nyilatkozott: a Diósgyőri Öntöde Kft. dolgozói a fizetési meghagyások mellett három munkaügyi pert kezdeményeztek a cég ellen. A társaság vezetése érdemi válaszokat hétfőre ígért.

Ha a cég felszámolása elkezdődne - egyelőre erre utaló adatokat nem találtak -, a végrehajtó a felszámolóbiztossal tudna egyeztetni a dolgozói követeléseket illetően, aki a bérgarancia alapból lehívhatná a szükséges összeget - olvasható az Észak-Magyarországban.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek