Több ezer munkahely megszüntetését tervezi az Air France
Az Air France francia légitársaság több ezer munkahely megszüntetését tervezi a koronavírus-járvány következményeként lecsökkent tevékenységére hivatkozva - erősítették meg szerda este francia szakszervezeti források a Les Échos című vezető gazdasági lap értesülését.
Az egészségügyi krízis és a légi járatok hirtelen leállása azonban az eredeti elképzelések felülvizsgálatára kényszerítette a légitársaságot, amely június végén, július elején tervezi bemutatni a várhatóan több ezer munkahely megszüntetéséről szóló új leépítési tervet a szakszervezeteknek.
A Les Échos értesüléseit a szakszervezetek is megerősítették, miszerint a földi kiszolgáló személyzet körében továbbra is az önkéntesen távozók munkahelyei szűnnének meg. A pilóták és a légikísérők közös megegyezéssel távozhatnának egy olyan megállapodással, amelynek alapján néhány hónapon belül visszakerülhetnének a korábbi munkahelyükre, amennyiben a légiközlekedés ismét beindul. Az önkéntesen távozók viszont nem térhetnek vissza.
A Les Échos szerint legalább 8-10 ezer munkahelyet számol fel az Air France, ami a légitársaságnál dolgozók 15-20 százalékát érinti, de a számok körül a lap szerint még sok a bizonytalanság addig, amíg folynak az egyezetések.
A Bloomberg hírügynökség úgy tudja, hogy 300 pilóta, kétezer légikísérő és hatezer földi kiszolgáló, azaz 8300 alkalmazott távozását szeretné az Air France elérni.
A légitársaság vezetősége nem kívánta kommentálni az értesüléseket.
Tavaly év végén az Air France 55 292 embert foglalkoztatott.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
A hévízi ötcsillag superior szálloda a Meetings Star Awards 2025/2026 Spa Meeting Hotel kategóriájának első helyezettje lett. Az elismerés egy olyan... Teljes cikk
Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA Romániában, a Mioveni-i gyárban, emiatt 900 dolgozótól válna meg – írta a profit.ro című hírportál. Teljes cikk
A Prohuman Csoport két magyarországi és egy erdélyi oktatási vállalat felvásárlásával új oktatási és kompetenciafejlesztési üzletágat hoz... Teljes cikk
- Ennyit keres egy stewardess a Ryanairnél 6 hónapja
- Részegen, meztelenül rohangált az EasyJet pilótája, felfüggesztették 7 hónapja
- Pilóta- és repülőgép-karbantartó képzés indul a Széchenyi István Egyetemen 7 hónapja
- A légiirányítók hiánya miatt törölte több tucat járatát ez a légitársaság 11 hónapja
- A Covid utóhatásai - A fiatalok közel háromnegyedét érinti a szociális szorongás, a karrierjüket is befolyásolja 12 hónapja
- Adómentes fizetés, ingyen szállás, exkluzív kedvezmények - munkatársakat keres az Emirates 12 hónapja
- Légikatasztrófa: meghalt a reptereket üzemeltető dél-koreai cég volt igazgatója 1 éve
- Itt egy álommunka annak, aki a felhők közé vágyik 1 éve
- Felmérés: rosszabb a dolgozók hangulata, mint a járvány előtt 1 éve
- Budapesten toboroz légiutas-kísérőket az Emirates 1 éve
- Ilyen hatással van a munkavégzésre a hosszú Covid 1 éve
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben