kapubanner for mobile

Tovább dagad a korrupciós botrány - rendőri vezetők előzetes letartóztatásban

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Előzetes letartóztatásba helyezte a múlt héten kirobbant rendőrségi korrupciógyanús ügyben őrizetbe vett újabb két rendőrtisztet csütörtökön a Pesti Központi Kerületi Bíróság.

Az ügyben eljáró ügyész tájékoztatása szerint G. Imrét, a Nemzeti Nyomozó Iroda szervezett bűnözés elleni főosztályának volt vezetőjét vezető beosztású hivatalos személy által részben kötelességszegéssel, részben hivatali helyzettel visszaélve, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett vesztegetés, míg K. Attilát, a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyi információs főosztálya kiemelt ügyek osztályának felderítéssel foglalkozó egykori nyomozóját hivatalos személy által kötelességszegéssel, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettével gyanúsítják.

Az Origo azt írta, hogy az ügyészség kedden vette őrizetbe Gulyás Imrét és Koblencz Attilát. Az előzetes letartóztatást elrendelő bírói végzés kihirdetése után sem a vádlottak, sem védőik nem akartak nyilatkozni.

A tárgyalás megkezdése előtt rendőrök álltak sorfalat, így kívánták meggátolni, hogy a sajtó munkatársai a gyanúsítottak közelébe mehessenek. A bíróság elnökhelyettesének közbenjárására később a rendőrök már nem akadályozták az újságírók munkáját.

A rendőri vezetőket érintő korrupciós ügynek jelenleg hat gyanúsítottja van, valamennyien előzetes letartóztatásban várják a tárgyalás megkezdését.

Az ügyészség korábbi tájékoztatása szerint a főügyészség a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentése alapján idén február óta nyomoz vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettének gyanúja miatt.

A hvg.hu kedd délután írt arról, hogy a rendőri korrupciós ügynek hat gyanúsítottja közül a két civil egyike az "éjszaka császárának" is titulált V. László, aki az ügyészek szerint megvesztegette a rendőröket, köztük vezető beosztású tiszteket, hogy az általa üzemeltetett szórakozóhelyeken ne tartsanak razziát.

V. László és bizalmi embere mellett Kalmár Tamás, a Budapesti Rendőr-főkapitányság közrendvédelmi főosztályának volt vezetője és Hopka Lajos, az NNI egyik volt osztályvezetője a gyanúsított - közölte a hvg.hu.

Az origo szerdai cikkében azt írta, Vizoviczki László érdekeltségeit csak megbecsülni lehet, egy cégadatbázis szerint jelenleg három - egy vagyonkezeléssel, egy ingatlanfejlesztéssel és -üzemeltetéssel, illetve egy rendezvényszervezéssel foglalkozó - cégben egyedüli tulajdonos. A rendezvényszervező cég Facebook-oldalán olvasható angol nyelvű tájékoztató szerint "a cégcsoport" abszolút piacvezető a magyarországi szórakoztatóiparban, portfóliójába tartozik több belvárosi és III. kerületi szórakozóhely, kávézók, bárok, éttermek.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek