kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 4 éve

Tovább csökkenhet a kiva 2022-től

A kisvállalati adó kulcsának jelenlegi 11-ről 10 százalékra csökkentése mintegy 13 milliárd forintot hagyna a kisebb cégeknél.

 A magyar családok nagyobb mértékben részesülhetnek a gazdasági növekedés eredményeiből a minimálbér 200 ezer forintra és a garantált bérminimum 260 ezer forintra emelésével. Az intézkedések a dolgozók megbecsültségéről szólnak, a kormány a foglalkoztatók megfelelő ellentételezése érdekében fenntartja eddigi vállalásait a munkáltatói járulékok 4 százalékpontos csökkentésére - mondta az innovációs és technológiai miniszter a minimálbér-tárgyalások eheti fordulója kapcsán a tárca szerdai közleménye szerint. Palkovics László bejelentette: a szociális partnerek egyetértése esetén készek a kisvállalati adó kulcsát 10 százalékra mérsékelni. A mostanáig felmerült adócsökkentési javaslatok összesen több mint 660 milliárd forint éves megtakarítást jelentenének a hazai cégek számára, amelyet a vállalkozások bérfejlesztésre fordíthatnának. A jövő évi minimálbérrel és garantált bérminimummal kapcsolatos egyeztetések a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma keretében zajlanak, a testület a kormányzati, munkaadói és munkavállalói oldal képviselői részvételével szerdán Budapesten tartotta meg legutóbbi ülését.

A közlemény szerint bár a felek között még fennáll némi véleménykülönbség a béremelések kompenzációjának mértékében, az álláspontok érdemben közeledtek. A tárgyalások a mielőbbi megegyezés érdekében november első hetében, a lehetséges megállapodás részleteinek kidolgozásával folytatódnak. A minisztérium emlékeztetett, hogy a bérek 2010 óta folyamatosan emelkednek Magyarországon. Jelentős az igény a legkisebb keresetek további növelésére, a nemzeti konzultáció válaszadóinak 94 százaléka támogatta a 200 ezer forintra emelés tervét. A lépéssel a minimálbér 2022-től felülmúlná az átlagbér 2010-es szintjét - jelezték.

A kormány arra törekszik, hogy a bérköltségek növekedése ne veszélyeztesse a magyar munkavállalók kétharmadát foglalkoztató kis- és középvállalkozások működőképességét. A kisvállalati adó kulcsának jelenlegi 11-ről 10 százalékra csökkentése mintegy 13 milliárd forintot hagyna a kisebb cégeknél. Változatlanul napirenden van az a kamarai javaslat, amely a helyi iparűzési adó bérterheket egyértelműen enyhítő mérséklését az idén bevált gyakorlat szerint 2022-re is kiterjesztené - áll a közleményben.

 

MTI

  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Egyre kevesebb munkaórát teljesítenek az európai dolgozók

A dél-és kelet-európai országok állampolgárai általában több időt töltenek munkával, az Egyesült Királyság és Spanyolország az uniós átlag felett teljesített. Teljes cikk

Vágujhelyi Ferenc: bevált a NAV új gazdaságfehérítő eszköze

Bevált a NAV új gazdaságfehérítő eszköze, az adategyeztetés, hétfőn újabb egyeztetések kezdődnek - tájékoztatta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti... Teljes cikk

Lázár János szerint 53 ezer ember "szarból épít várat nap mint nap"

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter Facebook-bejegyzésében kiállt a MÁV-csoport dolgozói mellett, elismerve a magyar vasút számos... Teljes cikk