Tudásközponttal képzik a jövő reménységeit Zalaegerszegen

A felsőoktatásban eddig még nem létező, speciális együttműködési forma jött létre a Budapesti Gazdasági Főiskola kezdeményezésének köszönhetően 2008. szeptember 9-én. A főiskola, valamint a régióban érintett Pécsi Tudományegyetem és Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Regionális Tudásközpont megvalósítását célzó együttműködési megállapodást írt alá Zalaegerszegen.

A Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) hamar felismerve a felsőoktatást érintő intézkedések és a fiatalok elvándorlásának esetleges kedvezőtlen hatásait Zalaegerszegi Intézetének működésére Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzatának vezetésével való egyetértésben Regionális Tudásközpont létrehozását kezdeményezte a főiskola kihelyezett intézetének campus-án. A régióban érintett Pécsi Tudományegyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem vezetése örömmel üdvözölte a főiskola kezdeményezését, melynek köszönhetően már a nyáron tárgyalások kezdődtek meg a három felsőoktatási intézmény között a lehetséges együttműködésről.

A sikeres tárgyalások eredményeképpen 2008. szeptember 9-én ünnepélyes keretek közt került sor a BGF Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kar Zalaegerszegi Intézete, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának Zalaegerszegi Központja és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem főiskolai szintű kihelyezett zalaegerszegi gépészmérnökképzője közötti együttműködési keretmegállapodás aláírására.

"Az együttműködés abbéli szándékunkat is kifejezi, hogy közösen lépjünk fel a magyar felsőoktatás versenyképességének megőrzése, javítása, a képzés megfelelő minőségének biztosítása, valamint a regionális intézetek fenntarthatóságának megőrzése érdekében" - mondta el az ünnepélyes aláíráson Sándorné Dr. Kriszt Éva, a BGF rektora. "Ezen együttműködési megállapodással a felsőoktatásban eddig még nem létező, példanélküli, speciális együttműködési forma van kialakulóban, mely akkor lehet igazán sikeres, ha minél több multidiszciplináris területet talál a három intézmény" - hangsúlyozta Dr. Gábriel Róbert, a PTE rektora. "A Regionális Tudásközpont lehetőséget biztosít a BMGE-nek is, hogy a helyi vállalatokkal, gyárakkal, a helyi iparral kialakított jó kapcsolatokat továbbra is megőrizze, fejlessze. Már most együttműködési lehetőséget látunk a Mechatronikai Klaszterrel, továbbá a biomechatronika területén is." - fejtette ki Dr. Péceli Gábor, a BMGE rektora.

A Regionális Tudásközpont nemcsak a városnak és a régiónak, de a hallgatóknak is sok lehetőséget kínál majd. A Tudásközpont létrehozásával a három nagy felsőoktatási intézet szeretné kihasználni az adott intézmények tudásbázisát, szellemi kapacitásait, összehangolva oktatási, kutatási tevékenységüket, szélesebb képzési kínálatot nyújtva ezáltal a régió számára, és hozzájárulva a térség gazdasági stabilitásának biztosításához, munkaerő-piaci igényeinek kielégítéséhez, valamint a város és a régió felsőoktatásának megerősödéséhez.

Edupress.hu
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen szempontokat kell figyelembe venni egyetemválasztásnál?

Magyarországon közel 330 ezer hallgató (KSH) tanul felsőoktatásban, és a friss diplomások mintegy 90%-a (Education and Training Monitor 2025) rövid... Teljes cikk

Hamarosan kezdődik az Educatio oktatási szakkiállítás

Január 8-10. között újra megnyitja kapuit az Educatio oktatási szakkiállítás Budapesten, a Hungexpón - hívta fel a figyelmet a Kulturális és... Teljes cikk

Ez mentheti meg a bajba jutott hallgatókat az egyetemeken

A hallgatói lemorzsolódást csökkentő programot indít a kormány a felsőoktatásban - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium... Teljes cikk