kapubanner for mobile

Új munkahelyek a Hübner cégcsoport nyíregyházi gyárában

Új üzemcsarnokot épített, egyet pedig kibővített nyíregyházi gyárában csaknem 800 millió forint munkahelyteremtő támogatással, 11 millió eurós, jelenlegi árfolyamon több mint hárommilliárd forintos költségből a német Hübner cégcsoport. A termelőlétesítményeket szombaton avatták fel a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen.

A két korszerű üzemcsarnokot Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára és Reinhard Hübner cégtulajdonos adta át a dolgozók és azok családtagjai jelenlétében, akiknek a kisebb multinacionális vállalkozás a saját költségén egész napos kulturális és sportprogramot szervezett. Czomba Sándor az avatáson az MTI-nek elmondta: a tárca az idén 10 milliárd forintot fordít munkahelyteremtő és -megőrző beruházások támogatására, s abból 7,3 milliárd forint kifizetése már szerződéssel lekötött.

A támogatással 4.100 új munkahely létesülhet az országban, csaknem 6.000 régi pedig megmarad a beruházások során. Az államtitkár örvendetesnek nevezte, hogy a már lekötött 7,3 milliárd forintos összegből 1,3 milliárd forintot Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében befektető vállalkozások nyertek el pályázataikkal, s a beruházók 707 új munkahelyet hoznak létre a foglalkoztatási nehézségekkel küzdő térségben, további 600 státust pedig megőriznek. Dobi József, a nyíregyházi Hübner-Hungary Gumi- és Műanyagipari Kft. gazdasági vezetője arról tájékoztatott, hogy a csaknem 3,2 milliárdos beruházással 50 új munkahelyet hoztak létre, így már 450-en dolgozhatnak a gyárban.

Az autóbuszokhoz, vonatokhoz, villamosokhoz és metrókocsikhoz gumi csuklórészeket, illetve alkatrészeket készítő gyár árbevétele tavaly 28 millió euró, mintegy 7,4 milliárd forint volt. Az idén már 30 millió eurós bevételre számítanak, bár a gazdasági-pénzügyi válság még érezteti hatását a piacon - tette hozzá.

Dobi József kiemelte: a mostani beruházással már három üzemcsarnoka van a nyíregyházi gyárnak, s a legújabbat a legkorszerűbb gépekkel rendezi be a Hübner anyavállalat. A termelő berendezéseket a 2013-as októberi projektzárás előtt már áprilisban beszerelik a létesítménybe, így azok a próbaüzem után a jövő év végétől már teljes kapacitással működhetnek.

Reinhard Hübner az MTI kérdéseire válaszolva elmondta: a német cégcsoportnak a járműcsuklórészek világpiacán már több mint 80 százalékos a részesedése. Európában, Észak- és Dél-Amerikában, Ázsiában és Afrikában összesen 21 leányvállalatuk van, s abból kilenc foglalkozik gyártással, míg a többi mérnökirodai, illetve kereskedelmi feladatokat lát el. A cégcsoport éves árbevétele meghaladja a 300 millió eurót, 87 milliárd forintot. A családi vállalkozásként, kisebb multinacionális cégként működő Hübner csoport dolgozói létszáma világszerte már eléri az 1900-t.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
110 új munkahely jön létre Mezőtúron

A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk

50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban

A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk

Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál

A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk