Újabb autóbeszállítókat ért el a válság
Sorra szedi áldozatait a pénzügyi válság, ezúttal a Győr-Moson-Sopron megyében működő autóipari beszállítóknak kellett elküldeniük a dolgozókat - adja hírül a Népszabadság.
Az autóbiztonsági és utasvédelmi eszközöket gyártó Autolív már 26 embertől vált meg a válság miatt, és vélhetően további elbocsátások várhatók. A sopronkövesdi cégnél ugyanis
ennél is nagyobb a létszámfelesleg. Egyes munkaterületek ellátásánál szerződést bontattak az alvállalkozókkal, a feladatokat belső munkaerővel látják el. A természetes fluktuáció folytán megüresedő állásokra viszont (havonta hét-nyolc helyről van szó) egyáltalán nem vesznek fel új embereket, amire sosem volt példa. A cég több mint hetven autógyárral áll kapcsolatban, közülük számos döntött úgy, hogy leáll egy-két hétre, s ez meg is látszik a megrendelési állományon.
Hasonló a helyzet a gumi- és műanyagcsatlakozás-technikai elemeket gyártó Veritas Kft.-nél. A dunakiliti cég száznál is több dolgozónak mondott fel. A Győr-Moson-Sopron megyében működő autóbeszállítók egyébként elsősorban a próbaidősökön és a nyugdíjba vonulókon próbálnak költséget megtakarítani, a csoportos létszámleépítés kötelezettségeit pedig a dolgozók önkéntes távozásával próbálják megúszni.
Népszabadság / Kisalföld

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?