Újabb Infoparkot épít az IND-csoport
Négymillió eurós tőkebevonást hajt végre a banki rendszerek fejlesztésével foglalkozó, miskolci székhelyű IND-csoport, hogy kellő pénzügyi forrás birtokában kiépíthessen Észak-Magyarországon egy második Infoparkot - jelenti a Világgazdaság.
A jelenleg 170 főt foglalkoztató cég a beruházási projektbe bevonja a területet adó Miskolci Egyetemet, ingatlanfejlesztőként pedig a Wallis-csoportot. A cél, hogy mielőbb a parkba vonzzák az innovációban érdekelt környékbeli vállalkozásokat, illetőleg a fiatalokat, az utánpótlásról való gondoskodás ugyanis nagy szívügye a vállalatnak A Miskolci Egyetemmel például máris szoros kapcsolatot építettek ki: az IND szakértői óraadó tanárként működnek közre az oktatásban, sőt, az egyik oktatott tantárgy a cég fejlesztésére épül - fejtette ki a Világgazdaságnak Vinnai Balázs ügyvezető igazgató.
Az IND-csoport 1997-es indulása óta már irodát nyitott Londonban, Bécsben, Stuttgartban és Münchenben, Magyarországon belül pedig Budapesten és Miskolcon. Újabb európai helyszínként a közeljövőben Milánóban és Barcelonában kívánnak megjelenni.