kapubanner for mobile
Megjelent: 1 éve

Újabb tömegdemonstrációk Franciaországban a nyugdíjkorhatár emelése ellen

Franciaországban a szakszervezetek felhívására csütörtökön tizenegyedik alkalommal tiltakoztak a nyugdíjreform ellen több százezres utcai felvonulásokkal a nagyvárosokban, valamint sztrájkokkal a közszféra stratégiai ágazataiban.

 A kormány továbbra sem hajlandó lemondani a nyugdíjkorhatár 64 évre emeléséről, miközben a tömegdemonstrációkkal együtt több helyen zavargások is vannak. Az előző tiltakozónapokhoz képest a tömegközlekedésben dolgozók csütörtökön kisebb számban tartottak munkabeszüntetést, így ebben a szektorban nem voltak fennakadások. A tanárok alig nyolc százaléka nem tartotta meg az óráit az oktatási tárca szerint, ami szintén a sztrájkolók számának csökkenésére utal.

Az egészségügyi dolgozók körében viszont a múlt hetinél valamivel nagyobb volt a részvétel a munkabeszüntetésben: a 2 millió dolgozó 3,9 százaléka sztrájkolt a március 28-i 3,4 százalékhoz képest a kormány adatai szerint. A 2,5 millió francia köztisztviselő között a sztrájkolók aránya nem változott a múlt heti adathoz képest, továbbra is 6,5 százalék.ű

Az utcai tiltakozásokon a hatóságok kevesebb emberre számítottak, így a rendfenntartók száma is valamivel kevesebb volt, mint a múlt héten, de még mindig jelentős: a belügyminisztérium 11 500 rendőrt és csendőrt mozgósított országszerte, ebből 4200-at a fővárosban, "a menetek biztosítása érdekében, hogy mindenki szabadon tüntethessen, és biztosíthassuk az emberek és a javak biztonságát" - írta Gérald Darmanin belügyminiszter a Twitteren az elmúlt hetek tüntetéseit követő zavargásokra utalva.

A radikálisabb CGT szakszervezet közölte: Párizsban 400 ezren voltak az utcákon a múlt heti 450 ezerhez képest. Március 28-án a belügyminisztérium 93 ezerre becsülte a tüntetők számát, a csütörtöki adatokat egyelőre nem tette közzé a rendőrség.

A kormányzat a tiltakozások kifáradására számít, miután nagypénteken megkezdődik a kéthetes tavaszi szünet az oktatásban. A tüntetéseken hétről hétre egyre nagyobb számban megjelenő fiatalok több egyetemet és gimnáziumot is elfoglaltak csütörtökön Párizsban, Lyonban, Rennes-ben, Lille-ben, köztük a nagy presztízsű fővárosi Sorbonne egyetemet is.

A szakszervezetek meg akarják mutatni, hogy még mindig erős a nyugdíjkorhatár-emelés ellen létrejött mozgalmuk. Laurent Berger, a demonstrációk szervezésében kiemelkedő szakszervezet, a CFDT vezetője szerint "hatalmas az elégedetlenség, a reformot nem veszik be az emberek".

A nyugdíjkorhatárt két évvel megemelő törvénytervezet ellen január 19-én kezdődött százezres tömegdemonstrációk mindaddig békések voltak, amíg a kormány életbe nem léptette a francia alkotmány 49.3-as cikkelyét a nemzetgyűlési szavazás megkerülésére. Azóta a tüntetéseket országszerte utcai zavargások kísérik. Az alkotmánytanács április 14-én teszi közzé jelentését a törvény alkotmányossági vizsgálatáról, valamint az ellenzéki baloldal által kezdeményezett népszavazási javaslatról. Macron elnök jelezte: miután a reform végigjárta "a demokratikus folyamatát", szeretné, ha még idén hatályba lépne. (MTI)

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk