Újra keresik az Év fiatal vezetőjét
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA díjra olyan 40 év alatti vezetők pályázhatnak október 31-ig, akiknek legalább egyéves vezetői tapasztalatuk van, és akik minimum öt főből álló csapatot irányítanak a munkahelyen. Tehát nemcsak első számú vezetők, hanem egyes részlegek -például HR - irányítói is pályázhatnak. A zsűriben egyébként három HR vezető is helyet foglal: Friedl Zsuzsa (Microsoft), Jakobsen Petra (Bonafarm) és Tóth Lajos (NN Biztosító).
A kiíró Fiatal Vezetők Akadémiájának céljai szerint a díjjal olyan elismerést kaphatnak a fiatal vezetők, amely a vezető szerep tudatos megélésére hívja fel a figyelmet, így például a vezető saját önfejlesztésére, a hitelességre, tudatosságra, azaz a vezetés emberi oldalára. „Nem egy újabb startup versenyt szerettünk volna, sokkal inkább arra hívni fel a figyelmet, hogy számos tehetséges fiatal vezető végzi a munkáját multinacionális cégeknél, kkv-nál vagy éppen non-profit területen és az ő tevékenységük, habár arányaiban jóval többen vannak, mint a startup cégek vezetői, mégis alig kap figyelmet itthon” – hívja fel a figyelmet Tóth Annamária, a Fiatal Vezetők Akadémiáját működtető Coaching Team szakmai vezetője (az alábbi képen).
Leaderek és nem operatív vezetők kerestetnek
A szakember elmondta, a díjat tavaly azzal a szándékkal alapították, hogy keressék az országban azokat a fiatal vezetőket, akik tudatosak, hosszú távú küldetéssel bírnak, folyamatosan fejlesztik magukat és partnerként tekintenek a csapatuk tagjaira, jó példával járva elől mások számára. „Úgynevezett leaderek és nem ragadnak le az operatív menedzseri szinten” – teszi hozzá Tóth Annamária. Az új típusú szakmai elismeréssel az elsősorban üzleti eredményekre fókuszáló vállalkozói, vagy sikeres menedzseri teljesítmények után méltó helyükre kerülhetnek a példamutató vezetői szemléletet valló, ebben kiemelkedőt nyújtó munkahelyi vezetők is.
Fontos szempont a tanulás, az önfejlesztés
A zsűri a bírálatkor figyelembe veszi majd a pályázó szervezeten belül betöltött pozícióját, a leadership szerep tudatos megélését, és természetesen az eddig elért eredményeket is. Nagy hangsúlyt helyeznek arra is, hogy a pályázó mennyire önreflektív, képes-e, szeretne-e tovább fejlődni, kész-e a folyamatos tanulásra, önfejlesztésre. A díjra olyan 40 év alatti vezetők pályázhatnak, akiknek legalább egyéves vezetői tapasztalatuk van, és akik legalább öt főből álló csapatot irányítanak a mindennapok során. A díjra október végéig lehet pályázni, az ünnepélyes díjkiosztó jövő év elején lesz.
A pályázathoz minimum 3 ajánlást kell csatolnia (felettes/mentor, beosztott és valaki, aki fontos számára).
Tavaly az első alkalommal megtartott versenyen az 50 pályázó közül Szabó András, a tavaly 1,1 milliárd forint árbevételt elért, 71 fővel működő IDATA műszaki informatikai mérnöki iroda tulajdonosa és stratégiai igazgatója lett az első.
Bővebben ezen az oldalon található információ.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek


Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?