Újrakezdődnek a hallgatók utcai megmozdulásai
A HaHa hétfőn újabb demonstrációkat tart a felsőoktatás átalakítása ellen.
Február 8-án dében lejár az a hallgatói ultimátum, amelyet a Hallgatói Hálózat adott a kormánynak. A HaHa Facebook oldalán azt közölte, hogy amennyiben nem teljesítik a követeléseiket, hétfőn újabb tüntetést tartanak.
Az Index információja szerint a diákmozgalom a HÖOK és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által megkötött megállapodást nem tartja kielégítőnek, ezért alternatív megállapodás-tervezetet dolgoztak ki, amit pénteken ismertetnek.
Közben már szerveződnek a következő demonstrációk: 11-én, hétfőn délután háromkor a Deák téren tüntetnek, este pedig egy "látványos, kreatív akció keretében fognak hangot adni a döntéshozók által ignorált hallgatói tömegek elégedetlenségének" - ígérik a Facebookon. A vidéki városokban is lesznek megmozdulások, Pécsett délután ötkor kezdődik tüntetés a '48-as téren, Szegeden pedig a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán gyülekeznek majd a demonstrálók - írja az index.hu.
index.hu

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?