Üvegplafon hátráltatja a brit nőket
Egy friss brit felmérés eredményei szerint alacsony önbizalom és ambíció jellemző a brit női munkavállalókra. Többségük hisz az üvegplafon létezésében, és szeretné, ha a cégek pozitív ösztönzőkkel segítenék a nők karrier aspirációit - olvasható az ELTE Társadalomtudományi Karának hírlevelében.
Míg Nagy-Britannia munkaerejének közel felét a nők adják, addig az angol tőzsde (FTSE) száz legnagyobb cége csupán 12 százalékának élén találni nőt. A szigetországban jelenleg is a politika és az üzleti szféra egyik fő kérdése, hogy milyen ösztönzőkkel lehetne a nők arányát növelni a felsővezetők körében. A javaslatok között van a női kvóta, azaz a nők arányára vonatkozóan kötelező keretszámok bevezetése is. A kvóta ötletével majdnem minden második nő egyetértene, míg a férfiak körében csak minden negyedik tartaná célravezetőnek a keretszámokat.
Az ILM szakértője, Penny de Valk szerint a női kvóta alkalmazása kemény lépésnek tűnik. Mint mondta, Norvégiában például sikerrel alkalmazták, ám nem szabad elfelejteni, hogy a pozitív mutatók elérése önmagában kevés, a tartós eredmények érdekében mélyrehatóbb változásokra is szükség van. Erre utal, hogy a felmérés szerint az önbizalom hiánya, az alacsonyabb karrierremények is felelősek azért, hogy egy nő lassabban jut el ugyanazon pozícióba, mint egy férfi. A kutatás szerint a nők fele fogalmaz meg kétségeket saját képességeivel kapcsolatban, míg a férfiak körében ez csak tízből három munkavállalóra jellemző. Ugyanígy a nők közül csak 50 százalék bízik abban kezdő munkavállalóként, hogy vezető beosztást érhet el, de a férfiak kétharmada vág bele szakmai pályafutásába ilyen aspirációkkal.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk
A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk
A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk
- Így tanulnak idegen nyelvet a munkavállalók 2 hónapja
- Boldogtalan britek: stresszesek és túlterheltek a szigetország dolgozói 3 hónapja
- Új HR vezető az Arvalnál 3 hónapja
- Ez a készség lesz a legfontosabb a HR-ben 2026-ban - interjú Nagy-Jakab Andreával 3 hónapja
- Megfordult a trend: meredeken csökken a brit bevándorlás 5 hónapja
- HR kiégés: így teszi tönkre magát és a szervezetet is a HR-es 5 hónapja
- Nagy Márton a minimálbérről: ha az állam nem avatkozik be, nem lesz megállapodás 6 hónapja
- Brutális szigorítás Nagy-Britanniában: nyelvvizsga nélkül nincs munkavállalás 6 hónapja
- Távozik a B+N Referencia Zrt.- HR-igazgatója 6 hónapja
- A brit vezetők jobban bíznak az AI-ügynökökben, mint a fiatalabb dolgozókban 6 hónapja
- Matek a minimálbérről: „a 13 százalékos emelésnek kicsi a lehetősége” 7 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?