kapubanner for mobile

Várhatóan a Brexit után is maradhatnak az uniós munkavállalók

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a Brexitet követő kiválás után is maradhatnak a már az Egyesült Királyságban tartózkodó uniós munkavállalók - írja az MTI.

Kiss István, a Századvég Alapítvány kutatója felidézte, hogy Theresa May brit miniszterelnök a Konzervatív Párt manchesteri kongresszusán arra kérte a küldötteket, támogassák az uniós polgárok továbbfoglalkoztatását, illetve korábban a belügyminiszter is úgy nyilatkozott, hogy a brit munkaerőpiacnak szüksége van rájuk.

Sőt, egyre inkább úgy látszik, hogy a Brexit-referendum és a valódi kiválás közötti átmeneti időszakban érkező uniós polgárok jogait is kész garantálni Nagy-Britannia - fogalmazott a szakértő.

Kiss István arról is szólt, hogy Theresa May kongresszusi beszéde, amelyben elnézést kért a küldöttektől a párt gyenge választási szereplése miatt, politikai szempontból katasztrofálisra sikerült. Emiatt is sokakban felmerült, hogy a párt nem vele "fordulna rá" a következő választásokra,ugyanakkor a "botrányos beszéd" ellenére a kabinet szorosan összezárt a miniszterelnök mögött - hívta fel a figyelmet.

Ez a különleges brit kormányszerkezetnek is betudható, ugyanis a kormányban több mint száz miniszter dolgozik, akik egyben képviselők is. Vagyis Theresa May megbuktatásával ők is buknának - értékelt az elemző.

MTI
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ő a legjobban kereső nő az autóiparban

Az alapfizetése mellett részvényjuttatásokat, valamint bónuszokat is kap. Teljes cikk

Hangfelvétel buktathatott le egy HR vezetőt: a zaklatókat védő vállalati kultúráról beszélt

Súlyos vádak merültek fel a New Orleans Regional Transit Authority (RTA) HR vezetőjével szemben egy peres eljárásban. A dolgozók azt állítják,... Teljes cikk

Munkaerőhiányra válasz? Több százezer bevándorló kaphat munkavállalási engedélyt

Spanyolország rendkívüli lépésre szánta el magát: a kormány új rendelete akár félmillió, eddig illegális státuszban élő bevándorló számára... Teljes cikk