Veszélyben a falugazdász-hálózat?
A kisebb településeken hetek óta elmarad a falugazdászok fogadóórája, mert nem jut pénz üzemanyagra. A gazdák és a polgármesterek attól tartanak, hogy ismét veszélybe kerül a falugazdász-hálózat működése - hívja fel a figyelmet a Népszabadság.
Július 9-től visszavonásig szünetel a falugazdász ügyfélfogadása - ez a felirat fogadja a tanácsot kérő gazdákat a szatymazi Dankó Pista Művelődési Ház kapujában. A szatymazi gazdáknak Balástyára vagy Szegedre kell utazniuk, ha a szolgáltatást igénybe akarják venni.
Csongrád megyében másutt is csak ott lehet a falugazdásszal találkozni, ahol lakik - noha egy-egy szakember több települést is ellát. A Népszabadság informátora szerint a Vidékfejlesztési Minisztériumban zajló átszervezés miatt zárolták a földművelésügyi igazgatóságoknál a dologi kiadásokat - sem a hivatali gépkocsikat nem lehet használni, sem kilométerpénzt nem fizetnek a saját kocsi használatára. Emiatt nem tudnak utazni a falugazdászok.
Az érintett települések polgármesterei attól tartanak: ismét veszélybe kerül az 1994-ben alakult, és azóta több alkalommal is átszervezett, sőt megszüntetni próbált falugazdász-hálózat. Jelenleg öszszesen 650 falugazdász dolgozik az országban köztisztviselői státusban, további 200 pedig a Munka törvénykönyve szerinti munkaviszonyban a Magyar Agrárkamaránál.
Népszabadság

- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon