Megjelent: 9 éve

Vörös Mónika, az Unilever Magyarország HR-vezetője

Vörös Mónika 16 éven keresztül dolgozott az Unilever értékesítési csapatában, ez idő alatt minden értékesítési területet volt alkalma kipróbálni. Végül úgy döntött, szeretne átnyergelni a HR területére.

A Külkereskedelmi Főiskola elvégzése után menedzsment gyakornokként helyezkedett el az akkori Mölnlycke, ma SCA Hygiene Kft.-nél, ahol marketing és értékesítési területen szerzett tapasztalatot. Három évvel később, 1997-ben csatlakozott az Unileverhez, ahol key account manager munkakörben kezdett dolgozni.

- Eközben vezetőként is sokat fejlődtem. Mivel nagyon motiváló számomra, ha új dolgokat tanulhatok, ezért az értékesítés után szerettem volna egy másik szakmai területen is kipróbálni magam az Unilevernél, és a HR szakmára esett a választásom. Úgy gondolom, nagyon jó dolog dolog üzleti tapasztalattal átnyergelni a HR területre, mert így a szervezet és az emberek igényeinek megértése és támogatása sokkal könnyebb - mondja Vörös Mónika, aki úgy véli nagyszerű lehetőség az Unilevernél, hogy vezetői szinten is lehetővé teszik az ilyen jellegű váltásokat.

Hogy ezt a változást tanulmányaival is támogassa, még az értékesítési munkakörében dolgozva megkezdte a Budapesti Corvinus Egyetem HRBP képzését. Ez a képzés jól megalapozta számára az átmenetet, hiszen nem csak új kapcsolatokra tett szert, de nagyon sok új fogalommal, inspiráló trenddel ismerkedhetett meg gyakorlatias és emberközpontú megközelítésben.

Vörös Mónika másfél éve dolgozik HR-vezetőként az Unilever magyarországi és adriai országok csoportjában. "Szakmai célom, hogy a HR-terület mind operatív szinten, mind az üzlet és a szervezet stratégiai szintű, hosszabb távú támogatásában jeleskedjen. Fontos ehhez egy jó HR-es csapat, megfelelő rendszerek és érzékenység a szervezetben megjelenő dolgok, ügyek észrevételére, megértésére, majd kezelésére. Az Unilever HR-es szempontból nagyon komoly és erős értékekkel, gyökerekkel rendelkezik. A jelenlegi szervezeti kultúra támogatja az emberközpontú, támogató, felhatalmazó vezetést, így nagyon élvezetes és magas szintű HR munkára van lehetőségünk." - mondja Mónika.

Munkája során nagy hangsúlyt fektet a cég vezetőinek képzésére. Olyan tanulási módszereket vezetnek be, melyek elsősorban a gyakorlati tanuláson, és nem a formális képzéseken alapulnak, mint például az akciótanulás, a vezetői példák vagy a munkakörök rotációja. "Büszkék vagyunk arra, hogy tavaly az FMCG szektorban elsőként nyertük el a nemzetközi Investors in People minősítést, mely egyrészt megerősítés számunkra, hogy menedzsment gyakorlatainkkal jó úton járunk, másrészt iránymutatással segít a további fejlődésben is."

Ami a szabadidőt illeti, Mónika 7 éves ikerfiai gondoskodnak az unalommentes életről. Nagyon szeret Budapesten élni, és amennyire teheti, igyekszik kihasználni a város adta kulturális lehetőségeket. Érdekli a gasztronómia, a borok, a nyelvtanulás és az utazás, és szívesen kombinálja is ezeket az időtöltéseket különféle kontinenseken.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Koscsóné Kolkopf Judit, a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék vezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese a közszféra szervezetei kategóriájában a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék.... Teljes cikk

Arnhoffer András, az Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zrt. elnök-vezérigazgatója

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese, az 51-500 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában, az Észak-zalai Víz- és... Teljes cikk

Bertók Attila, a Webstar Csoport cégvezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese az 1-50 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában a Webstar Csoport Kft. Bertók... Teljes cikk