kapubanner for mobile

566 cikk a(z) kormány címkével - 20. oldal

Borsik: Súlyos csapást mért a kormány a munkavállalókra

13 éve Súlyos csapás a munkavállalókra nézve, hogy a kormány megtagadta a szociális párbeszédet - jelentette ki Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének (ASZSZ) elnöke egy fórumot követő sajtótájékoztatón. Teljes cikk...


Ilyen lesz az új "névleges számlás" nyugdíjrendszer

13 éve A jelenleginél jóval szigorúbb lesz és általában alacsonyabb induló nyugdíjat biztosít majd az a rendszer, amelyet szeptember elején tár a szélesebb nyilvánosság elé a kormány, ám amelynek néhány részlete már napvilágot látott - cikkezi a Világgazdaság. Teljes cikk...


Elfogadta a Ház a kötelező béremelésről szóló törvényt

13 éve A kormány két évig rendeletben határozhatja meg a bruttó 300 ezer forint alatt keresők nettó munkabérének megőrzéséhez szükséges béremelés elvárt mértékét. Azok a vállalatok, amelyek a béremelést nem hajtják végre, a jogsértés megállapításától számított két évig nem tehetnek ajánlatot közbeszerzési eljárásban, nem kaphatnak támogatást a központi költségvetésből és az elkülönített állami pénzalapokból. Teljes cikk...


Döntések elé állítja a vállalatokat a kötelező béremelés

13 éve Megszűnik az Országos Érdekegyeztető Tanács, amely többek között a versenyszférának tett évente keresetajánlást, helyette a kormány törvénybe iktatja az elvárt éves béremelés mértékét. Innentől viszont sorjáznak a kérdések - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Nem született megállapodás, de a júliusi sztrájk elmarad

13 éve A Munka Törvénykönyve módosításáról, a korengedményes, korkedvezményes nyugdíjról, illetve az országos érdekegyeztetési rendszer átalakításáról egyeztetett öt szakszervezet és a kormány delegációja. A szakszervezetek korábban sztrájkot terveztek július hetedikére, ez elmarad. Arról, hogy ősszel fognak-e sztrájkolni, azt mondták, attól függ, mire jutnak a kormánnyal - adja hírül az ATV. Teljes cikk...


Öt szakszervezettel egyeztet ma a kormány

13 éve Öt szakszervezettel egyeztet ma délelőtt a kormány a Munka törvénykönyve módosításáról, és a nyugdíjrendszer, valamint a korengedményes és korkedvezményes nyugdíj, illetve az országos érdekegyeztetési rendszer átalakításáról. Teljes cikk...


"A kormány hozza nyilvánosságra nyugdíjelképzeléseit!"

13 éve Az LMP felszólítja a kormányt, hogy hozza nyilvánosságra nyugdíjelképzeléseit és arról indítson széles körű, érdemi társadalmi vitát - jelentette ki csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Vágó Gábor. Teljes cikk...


Összehangolt akció: tüntetéssorozatra készül mintegy 50 szakszervezet

13 éve Akcióegység alakult csütörtökön hat konföderáció mintegy ötven szakszervezete részvételével; az érdekképviseletek megállapodtak abban, hogy szeptember 29-től különféle akciókat, valamint sztrájk- és demonstrációsorozatot indítanak, ha a kormány nem egyeztet velük a munka világát érintő változtatásokról. Teljes cikk...


Bioetanol: egy ágazat vége?

13 éve Miután felfuttatják, hirtelen le akarják építeni - a kormánynak szemmel láthatóan nincs stratégiája arra, hogy mit is kezdjen a bioetanollal. Könnyen bioüzemanyag-nagyhatalom lehetünk, kérdés, hogy ez jó-e egyáltalán valakinek. Teljes cikk...


Nem ellenőriznék minden rokkantnyugdíjas jogosultságát

13 éve Csak azon rokkantnyugdíjasok jogosultságát ellenőrizné a kormány, akik legalább öt évvel állnak a nyugdíjkorhatár előtt, az ennél idősebb emberek foglalkoztatási rehabilitációja ugyanis értelmetlen - írta hétfői számában a Magyar Nemzet. Teljes cikk...


Öt szakszervezettel egyeztet a kormány július 4-én

13 éve Öt szakszervezettel egyeztet a kormány július 4-én a Munka törvénykönyve módosításáról, a nyugdíjrendszer, valamint a korengedményes- és korkedvezményes nyugdíj, illetve az országos érdekegyeztetési rendszer átalakításáról - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) érdekképviseleteknek írt levelében. Teljes cikk...


Indulhat a szakképzési rendszer átalakítása

13 éve A kormány elfogadta a szakképzési rendszer átalakítására, gazdasági igényekkel való összehangolására vonatkozó koncepciót - derül ki a Magyar Közlönyben pénteken megjelent kormányhatározatból, melyről a Napi Gazdaság számol be. Teljes cikk...


Tiltakozás a Budapest Airport Zrt.-részesedés eladása miatt

13 éve A miniszterelnöknek címzett nyílt levelében tiltakozik a Liszt Ferenc repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) Zrt. állami részesedésének eladása ellen a Munkástanácsok Országos Szövetségének és tagszervezetének, a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezetének (RDSZSZ) tagsága. Teljes cikk...


"Az érdekvédelmi szervezetek nem ejthetik túszul a lakosságot"

13 éve Tegnap leállt az élet Csehországban. A közalkalmazottak általános sztrájkot tartottak a megszorítások ellen tiltakozva. A munkabeszültetés nyomán súlyos válságba sodródhat Petr Necas miniszterelnök kormánya - adja hírül a Népszava. Teljes cikk...


MSZP: romolhat a munkavállalók helyzete

13 éve Az MSZP szerint tartani lehet attól, hogy egy kormányzati előterjesztés nyomán a jelenleginél is kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülnek a munkavállalók. Teljes cikk...


"Elfogadhatatlan az egykulcsos adó rögzítése"

13 éve Az MSZP szerint elfogadhatatlan, hogy a kormánypártok kétharmados törvényben rögzítsék az egykulcsos adórendszert. Teljes cikk...


Ismét nem volt egyetértés, a rendvédelmisek is demonstrálni készülnek

13 éve A keddi tárgyaláson sem sikerült megegyezniük a rendészeti szakszervezeteknek a kormánnyal. A rendőrség, és a rendvédelmi szervek nem sztrájkolhatnak, de a "civil társadalom" szakszervezeteivel közösen gyakorolnak majd nyomást. Orbán bejelentette, elvárja a rendvédelmi dolgozóktól, hogy minden körülmények között a rend oldalán álljanak. Teljes cikk...


Vajon miért nem kell Magyarországnak 70-80 ezer új munkahely?

13 éve Szerdán az interneten szétküldött nyílt levélben kért választ Orbán Viktor miniszterelnöktől Kiss Gábor, a NÁD MPS-H Kft. ügyvezetője, aki évek óta szorgalmazza egy energianád program beindítását. Egyebek közt azt kérdezte, miért nem kell az országnak 70-80 ezer új munkahely. Teljes cikk...


Bónuszt kapnának a minél tovább munkában maradók

13 éve A Magyar Nemzet értesülése szerint egy kormányzati elképzelés értelmében jutalmaznák azokat, akik az öregségi nyugdíjkorhatárig munkában maradnak. Teljes cikk...


Közmunka helyett munkaszolgálatot akar a kormány?

13 éve Az MSZP szerint a kormány az elmúlt napokban világossá tette, hogy az új közmunkaprogram egyetlen célja az állástalanok "megrendszabályozása", a kabinet közmunka helyett munkatáborokat akar. Teljes cikk...


/cimkek/kormany.html