10 órás éjszakai műszakokra kényszeríti dolgozóit az Amazon
A cég szerint így tudják összehangolnia raktárak és logisztikai központok működését. A munkaügyi szakértő szerint a vállalat így akar csökkenteni a munkaerő költségein.
A 444.hu szemlézte a Motherboard cikkét, mely szerint az Amazon a chicagói raktárában 10 és fél órás éjszakai műszakokra kényszeríti a dolgozóit, máskülönben elvesztik az állásukat. Az alkalmazottaknak munkaideje így éjjel 1:20-tól délelőtt 11:50-ig tart. A cég közölte a dolgozókkal, hogy a DCH1 nevű raktár bezár, és új nyílik helyette, ahol viszont nem lesznek éjszakai és nappali műszakok, csak 10 órás „megaműszak”. A raktár dolgozói szerint ezzel döntés elé állították őket, hogy a családjukat választják, vagy a munkájukat, ráadásul mindezt a járvány közepén. A beosztás nagy nehézséget okoz a gyereket nevelő anyáknak vagy azoknak, akik idős rokonukat ápolják, és reggel mindenképp otthon kell lenniük. A raktár dolgozóinak képviselője szerint ezzel a vállalat példát mutat a többi cégnek, hogy hogyan lehet kizsákmányolni a dolgozókat.
A Motherboard értesülései szerint az Amazon azt tervezi, hogy hamarosan minden raktárában átáll a 10 órás műszakokra. A cég közleménye szerint így tudják összehangolni a raktárak és logisztikai központok működését, és hatékonyabban kiszolgálhatják a válásrólat, akik így minden nap délig leadhatják rendelésüket. A Motherboardnak nyilatkozó munkaügyi szakértő szerint ezzel a rendszerrel az Amazon a munkaerő költségeit szeretné csökkenteni, mert így kevesebb alkalmazottal is be lehet tölteni a műszakokat.
444.hu
fotó: pexels

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek