kapubanner for mobile

120 millió forint extrajuttatást kaptak az Erste dolgozói

Közel 120 millió forint extra juttatásban részesültek idén az Erste magyarországi munkavállalói, miután az osztrák pénzintézet részvényenként 1,90 eurós osztalék kifizetéséről döntött a közgyűlésén. A bank tavaly hirdette meg munkavállalói részvényjuttatási programját: a magyar Erste dolgozóinak közel 80 százaléka kapott 350 euró értékben Erste-részvényeket, és további kedvezményes részvényvásárlási lehetőséggel is élhetett.

erste részvény juttatás-

Sikeresen zárta első évét az Erste munkavállalói részvényprogramja, amelyben az Erste magyarországi munkavállalóinak közel 80 százaléka vett részt, és amely az idén folytatódik - közölte a pénzintézet.

A munkatársak közül rendkívül sokan éltek az extra részvényvásárlás lehetőségével is. Az ő befektetésük értéke – a bank részvényárfolyamának emelkedése miatt – már most 40 százalékkal nagyobb, ám a program értelmében ehhez a többlethez még nem juthatnak hozzá. A társtulajdonosoknak ugyanis vállalniuk kellett, hogy a szavazati jogokat öt évre átadják az Erste Mitarbeiter Stiftungnak (az Erste Munkavállalói Alapítványnak), és a részvényeket öt évig nem adják el. Ugyanakkor az éves osztalékot mindenki megkapja – márpedig az osztrák bank közgyűlésének döntése nyomán ez részvényenként 1,90 eurót jelent.

A magyar munkavállalók így már most összességében közel 120 millió forintos juttatásban részesültek. Ez munkavállalónként átlagosan 40 ezer forint körüli összeget jelent.

A bank a programmal köszöni meg kollégáinak, hogy hozzájárultak a közös sikerhez. A részvényjuttatás ugyanakkor nem egy egyszerű honorárium, hiszen hozzájárul a vállalati kultúra és a tulajdonosi szemlélet erősítéséhez – hangsúlyozta Mihók Krisztina, a pénzintézet HR vezetője. 

A részvényprogram a bank széleskörű juttatási programját egészíti ki, amelynek része a 2019-ben elindított lojalitás program. A rugalmas, több elemében is szabadon variálható programban két év munkaviszonyt követően négy lépcsőben nő a választható juttatások köre. Az Erste extra szabadsággal, saját fejlődésre fordítható tanulmányi kerettel, nyugdíjpénztári hozzájárulással, valamint az akár a családra is kiterjeszthető egészségbiztosítással támogatja a munkavállalókat a teljes körű élet megteremtésében. 

A program mindemellett egy edukációs eszköz is, hiszen segítségével az Erste minden kollégája szinte kockázat nélkül belekóstolhat a befektetések világába. A program szoros kiegészítője egy pénzügyi edukációs webinárium sorozat is, ami támogatja a munkatársakat ismereteik bővítésében és befektetési döntéseik megalapozásában, ezzel segítve a pénzügyi egészségük kialakítását. Ennek köszönhetően ők is jobban tudják majd segíteni az ügyfeleket az eligazodásban, hogy a bankolás emberközeli, mindenki számára érthető legyen.

  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Így alakulhatnak a cafeteria keretek 2026-ban

Egy friss kutatás szerint az elmúlt években a magasabb keretet adók aránya növekszik. Teljes cikk

Cafeteria 2026

2025. év végén az előző évhez képest kifejezetten kevés változás történt a kedvező adózású juttatásokhoz kapcsolódóan. Ez lehetőséget ad... Teljes cikk

Év végi juttatási útmutató munkáltatóknak: mire figyeljünk 2025-ben?

Az év utolsó heteiben mindig fókuszba kerül a juttatási rendszer. Ilyenkor dől el, mennyire működött jól egész évben. A HR Portálnak a Niveus... Teljes cikk